Élet-Stílus

Kerékpáros összefogás a dopping ellen

A nemzetközi kerékpársport irányítói egyetértenek abban, hogy tovább kell folytatni a doppingellenes küzdelmet, sőt, az ellenőrzések számának növelése szükséges a sportág megtisztulása érdekében.

Ez Pat McQuaid, a nemzetközi szövetség (UCI) elnöke, Christian Prudhomme, a Tour de France igazgatója, valamint Patrick Lefevere, a profi csapatok képviselője, egyben a Quick Step menedzsere egyeztetése után derült ki pénteken, a svájci Moudonban. Az elöljárók “szentszövetséget” hoztak létre az erőfeszítések fokozására.

A találkozó után Lefevere elmondta, a csapatok többsége – kilencven százaléka – hajlik arra, hogy félreállítsa azokat a versenyzőit, akik hivatalosan érintettek a spanyolországi doppingbotrányban. Több tucat kerekes neve szerepel egy listán, amely azokat veszi lajstromba, akiket tiltott szerekkel látott el az orvos Eufemiano Fuentes.

“Nem használnám a történelmi jelzőt a megállapodásunkra, de a mai egy nagyon fontos dátum a sportág életében. Egységbe tömörülünk a dopping ellen. Vagy megoldjuk tíz éven belül a problémát, vagy soha” – jelentette ki Prudhomme.

Hasonlóképpen nyilatkozott McQuaid is. Emlékeztetett arra, hogy jelenleg több sebből vérzik a sportág, ugyanakkor annak a reményének adott hangot, hogy együtt sikerülhet kilábalni a gödörből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik