Kapcsolódó linkek
Ez alaposan felpaprikázta Alonsót, aki a Magyar Nagydíjon már csak sportszerütlenül tudta megállítani riválisát. Az ügyből ő jött ki rosszabbul, hiszen hátrasorolták a rajtrácson, és tovább nőtt a lemaradása Hamiltonnal szemben.
Alonso és Briatore – újra együtt? (AP)
Mindez természetesen nem kerülte el Briatore figyelmét sem. A csapatfőnök mindenképpen visszacsábítaná a spanyolt a Renault-hoz, hiszen az elszerződése óta alaposan visszaesett az istálló. Az Alonso megszerzéséhez szükséges pénzt pillanatok alatt elő tudná teremteni a Telefonica segítségével. A távközlési cég a tavalyi szezonban még a Renault egyik főszponzora volt, de Alonso távozása után ők sem maradtak. Az auto, motor und sport szaklap szerint azonban már jelezték Briatorénak, hogy a címvédő visszatérése esetén újra beszállnának.
Alonso a hírek szerint jelenleg 20 millió eurót keres a wokingi csapatnál, és minden bizonnyal csak súlyos milliók ellenében lehetne kivásárolni a szerződéséből. Anyagilag feltehetően így is megérné a Renault-nak, hiszen a spanyollal 2006-ban és 2007-ben meg sem álltak a világbajnoki címig.
Briatore ezért nem is ült le tárgyalni az istálló jelenlegi pilótáival. Giancarlo Fisichellának, Heikki Kovalainennek és Nelson Piquet jr.-nak addig várnia kell, amíg Alonso ügyében valamilyen döntés nem születik. Briatore szerint szeptemberre már tisztulhat a helyzet.