A Fradinak két helyzete is akadt (mind a kettőt Bartha László hagyta ki), míg a Tököli Attila és Horváth Ferenc nélkül felálló Paksnak egy lehetősége volt – ezen kívül semmi sem történt az első 45 percben. Az összképet a lelátón helyet foglaló csekély, mindössze néhány százas nézőszám tette még leghangolóbbá.
A szünet után megélénkült a játék, elégségesre emelkedett a színvonal, a kapuk többször is veszélyben forogtak, de ezen az estén nem akadt olyan támadó, aki képes lett volna a hálóba találni.
Mivel a hazaiak játszottak fölényben, illetve dolgoztak ki több helyzetet, a továbbjutásuk a 0-0 ellenére is megérdemeltnek mondható. A kiírás értelmében a kupasorozat ezen szakaszában döntetlen esetén az alacsonyabb osztályban szereplő csapat kerül tovább.
Magyar Kupa
– a 32 közé jutásért:
Ferencváros-Paks 0-0
Továbbjutott: az FTC
Eger-Diósgyőr 0-3
Gól: Douva, Simon, Sipeki
Továbbjutott: a Diósgyőr