Kapcsolódó linkek
Elsőként Ramos ügynöke, Alvaro Torres cáfolt, kijelentette, hogy az edző magánügyeit intézte, a labdarúgás pedig még csak „szóba sem került” azon a bizonyos találkozón. Később aztán Ramon ‘Monchi’ Rodriguez is reagált a lapértesülésekre. Előjáróban annyit – ezt a sportigazgató ki is kifejtette –, hogy a Sevillának esze ágában sincs elengedni a sikeredzőt.
„Ramosnak még egy évig érvényes szerződése van a klubbal. A helyzet egyértelmű, nálunk folytatja a munkát!” – foglalta össze a lényeget Ramon ‘Monchi’ Rodriguez. A Sevilla ragaszkodása a trénerhez teljeséggel érhető, hiszen korábban senki sem volt olyan sikeres a csapattal, mint az 52 éves Ramos, aki 15 hónap alatt öt trófeát szerzett a piros-fehérekkel.
Kétszeres UEFA-kupa-, európai Szuperkupa-, Spanyol Kupa- és spanyol Szuperkupa-győztes a Sevillával. Utóbbi trófeát a hétvégén gyűjtötte be, miután tanítványai az 1-0-s hazai siker után az idegenbeli visszavágón 5-3-ra verték a bajnok Real Madridot. Persze ha Ramos nem is lesz a Tottenham edzője, Jol alatt azért továbbra is veszélyesen inog a kispad.