Élet-Stílus

Schmitt: a politika fontosabb mint a sport

Ismét indulni kíván a Fidesz alelnöki posztjának elnyeréséért Schmitt Pál, aki a Heti Válasz című hetilap idei első számában megjelent interjújában azt is kifejezésre juttatta, hogy a politikusi szerepet fontosabbnak tartja a MOB-elnökségnél.

„De most úgy érzem, kandidálni fogok az alelnöki posztra. A visszajelzések azt mutatják, jó úton járok” – mondta. Véleménye szerint a polgári-keresztény tábor olyan embert lát benne, aki „megtestesíti azokat az értékeket, amelyeket ő fontosnak tart”.

Schmitt Pál úgy látja, hogy politikai szerepvállalása miatt a kormánykoalíció „ötször is meggondolja, hogy egyetlen forintot is adjon a sportnak”, ám leszögezte, hogy bár nagyon szereti a Magyar Olimpiai Bizottságot, az ország dolga a fontosabb. „Kellenek emberek, akik ki tudnak állni a többiek elé, beszélni a magyarságtudat, a nyelv, a táj szépségéről, akik kiállnak a határon túliakért” – mondta.

Beszélt arról is, hogy a Fideszben nem ő találja ki a politikai stratégiát, de ettől szerinte nem súlytalan a pártban. „Vannak szélsők, irányítók, hátvédek. Én középpályás vagyok. Jobbra és balra is tudok tekinteni” – határozta meg saját helyét.

Az ellenzéki politikus szerint Magyarországon feltehetően néhány évre szükség van még a demokrácia kibontakozásához, ma még működnek a rendőrállami reflexek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik