Vogel Diana tájékoztatása szerint a stúdió építésének I. ütemében – határidő előtt – négy stúdió, valamint a raktár és a műhelyközpont készült el. A forgatás a komplexum 2-es és 3-as ikerműtermeiben kezdődött meg, de a másik két műterem is teljesen beépítve, a stúdió kiszolgáló egységeivel együtt rajtra készen várta a filmeseket.
A 72 millió dolláros költségvetésű film a legdrágább produkció, amit eddig Magyarországon forgattak. A rendezőnek – aki legutóbb három Oscar-díjat nyert A faun labirintusa című munkájával – ismét Guillermo Navarro Oscar-díjas operatőr a munkatársa.
A film második részében Hellboy szerepét újra Ron Pearlman játssza, Abe Sapient Doug Jones, Liz Pearlmant pedig Selma Blair alakítja. Szerepet kap a produkcióban a Jackie Chan-filmek forgatásáról ismert – Bradley James Allan által vezetett – kaszkadőrcsapat is. A mintegy 350 fős nemzetközi stáb – jelentős számban magyar stábtagokkal – a Korda stúdió területén és külső díszletekben hat hónapot forgat Magyarországon.
Krisán László, a Korda Filmstúdió Kft. vezérigazgatója szerint a Korda stúdió megnyitásával remélhetően Magyarország sűrűn látogatott célpontja lesz az európai és tengerentúli filmalkotóknak, s a magyar filmipari szakemberek mind több nemzetközi produkcióban kamatoztathatják tehetségüket.
A Korda Sándor Filmstúdió összesen 6500 négyzetméter alapterületen, 91 millió eurós költséggel megvalósuló összes épülete várhatóan decemberben készül el. Addigra lesz kész a víz alatti forgatásokra is alkalmas, 21 méter belmagasságú vizes stúdió. Egyik fala nyitható lesz, hogy a vizes felvételeken az etyeki táj is a filmek „szereplőjévé” váljon.