Kapcsolódó linkek
“A Derball Kft. átnevezte a cég nevét A labda Kft-re, a felszámolási eljárást pedig azért engedélyezték a tulajdonosok, mert az MLSZ nem hajlandó rendezni a velünk szemben több mint két éve fennálló és nem vitatott 70 milliós tartozását, így pedig nem finanszírozzák tovább a cég működését” – mondta Marczingós László, A labda Kft. jogi képviselője a távirati irodának. “A cég tulajdonosainak nem érdeke a jogutód nélküli megszűnés, a felszámolási eljárás ideje alatt reméljük, hogy az MLSZ-szel szembeni követelésünket eredményesen érvényesíthetjük. Amíg a szövetség nem rendezi a tartozását velünk szemben, addig mi sem tudjuk kiegyenlíteni a 2005. augusztus 17-én rendezett argentinok elleni barátságos meccs alkalmával keletkezett számláinkat.”
Ki tartozik kinek? (MTI)
A jogi képviselő hozzátette: az MLSZ olyan összeget követel, melyet a cég már kifizetett és ezt számlakivonatokkal igazolni is tudja, vagy olyan közvetített szolgáltatásokért kér pénzt, melyet nem a Kft-nek kell állnia. Marczingós elmondta: tavaly októberben kezdeményezték a szövetség felszámolását, de a sporttörvény értelmében egy országos sportági szakszövetséget nem lehet felszámolni.
“Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy szakszövetség akár többmilliárdos tartozást is büntetlenül felhalmozhat, hiszen, amikor eljön a fizetés ideje, csak széttárja a kezét és azt mondja, nem tudok miből fizetni. A magyar Alkotmány szerint mindenkinek egyforma jogai és kötelességei vannak, ezért komolyan gondolkozom azon, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulok, mert a mostani jogi háttér ebben a tekintetben nem rendezett.”