Élet-Stílus

Mégis kap pénzt az Írószövetség

Mintegy 13 millió forint támogatást ítélt meg a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) a Magyar Írószövetség programjaira - erősítette meg Kalász Márton az írószervezet elnöke az MTI-nek az NKA honlapján olvasható információt csütörtökön.

Az elnök elmondta: éppen a napokban írták alá a csaknem hétmillió forintos központi támogatásról szóló szerződést is a kulturális tárcával. “A gesztus nem maradt el” – utalt az elnök arra, hogy a tárca eredeti tervei szerint az idén egyetlen forint központi támogatásban sem részesültek volna, s az NKA-tól még soha nem kaptak pályázati pénzt.

“Így jóra fordult a helyzet” – fogalmazott Kalász Márton, aki elmondta, hogy a központi támogatást a működési költségekre, az NKA-támogatást pedig a programok finanszírozására fordítják. Kiemelte, hogy az NKA a forrásokat szigorú formai szabályok szerint készített pályázat alapján konkrét programokra folyósítja, így például az írószövetség hazai és nemzetközi eseményeit, illetve jövő évi könyvheti rendezvényeit támogatja.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter az idén májusban, kormánydöntést ismertetve közölte, hogy a minisztérium egyensúlyi tartalékának első negyedéves részét felszabadítják. A döntés nyomán keletkező pluszforrásokból az írószervezetek összesen mintegy 10,6 millió forintot kapnak ebben az évben.

A miniszter akkor hangsúlyozta, hogy az összeghez a szervezetek már a második negyedévben hozzájutnak, nem úgy, mint tavaly, amikor a kifizetések csak az év végén teljesültek, illetve az idei évre csúsztak át. Mint mondta, a kormány az Oktatási és Kulturális Minisztérium “fegyelmezett gazdálkodása eredményeként” tette lehetővé a tartalék felszabadítását. Az összegből a tárca eddig nem támogatott, de fontosnak tartott kulturális célokat finanszírozhat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik