Élet-Stílus

Útra kész a magyar kajak-kenu csapat

A magyar válogatott kedden utazik el a spanyolországi Pontevedrába, ahol csütörtöktől vasárnapig rendezik az idei kajak-kenu Európa-bajnokságot, amelyen hagyományosan a jó szereplés reményében szállnak vízre a küldöttség tagjai.

Kapcsolódó linkek

kajak-kenu.lap.hu
sport.lap.hu

“Nem lesz egyszerű verseny, hiszen két fontos szempontnak is meg kell felelni, az egyik ezek közül az eredményesség. Másrészt az Eb fontos állomása a hazai válogatórendszernek, hiszen aki itt az első három között végez, az már indulója az augusztusi, duisburgi olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak” – mondta Angyal Zoltán szövetségi kapitány, aki hozzátette: reméli, hogy az ötkarikás számokban már a kontinensviadalon kialakul a vb-csapat és minél kevesebb számban kell majd újabb válogatót rendezni. Az Eb-re kilenc női és 17 férfi kajakos, valamint 13 kenus alkotja az együttest.

A szakember elárulta még, hogy a pálya és a szokatlan időrend valószínűleg nehéz feladat elé állítja a versenyzőket, de igyekeznek majd megoldani a felmerülő problémákat. “A pálya nagyon rövid és ráadásul nincs felevező sáv, így a bemelegítés nem lesz egyszerű, nehéz körülményekre számítunk. A versenyek minden nap 11 órakor, illetve délután öt és hat órakor rajtolnak, ez is szokatlan, hiszen jóval korábban szoktak kezdődni a futamok” – fogalmazott.

Az Eb-ről a szervezők hibájából nem lesz televíziós közvetítés – emiatt a magyar szövetség panasszal él az európai szövetség vezetőinél -, de a Magyar Rádió élőben számol be a szombat-vasárnapi döntőkről.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a szurkolók mostantól bepillantást nyerhetnek három sztársportoló – Kovács Katalin, Kolonics György és Kucsera Gábor -, valamint Fábiánné Rozsnyói Katalin mesteredző mindennapjaiba, ők az MKKSZ honlapján blogot vezetnek. Az internetes naplót hétfőn Kovács Katalin indította útjára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik