„Úgy döntöttem, hogy új kihívást keresek” – jelentette be hétfőn a hétvégi Kínai Nagydíj helyszínén Sanghajban a 32 éves pilóta. Ralf három évet töltött a japán istállónál, amely azonban az egyik szezonban sem tudott versenyképes autót összerakni, a világbajnoki címre pályázó kis Schuminak minden egyes pontért meg kellett küzdenie.
A német pilóta arról nem beszélt, hogy a csapata nem hosszabbította meg a szerződését, vagy ő maga döntött a távozás mellett.
Ralf egyelőre nem tudott azokra a kérdésekre válaszolni, hogy jövőre hol fog versenyezni. „Az elkövetkező hetekben még tárgyalunk, de csak a szezon végén várható döntés” – mondta Schumacher. „Az esetleges új megállapodás anyagi részletei nem érdekelnek, az a fontos, hogy versenyképes autóba ülhessek” – nyilatkozta az Ausztriában élő német. Ralf a Toyotánál a becslések szerint évi 14 millió dollárt keresett, és ezzel a száguldó cirkusz egyik legjobban megfizetett pilótája volt.
Boxutcai pletykák szerint a Williams, a Renault és a Toro Rosso jöhet szóba mint új munkaadó. A McLarenről sem szabad azonban megfeledkezni, hiszen továbbra sem dőlt el, hogy a kétszeres világbajnok Fernando Alonso marad e a brit-német istállónál.