Kapcsolódó linkek
„Nem esett jól, amit összehordtak rólam, de az élet nem mindig tökéletes. Ebben a pillanatban kizárólag a munkámra koncentrálok, már csak azért is, mert a pályán akarok választ adni a kritikákra” – magyarázta a 27 éves brazil klasszis, akinek azt is a szemére vetették, hogy bizony mostanában gyakran úszik alkoholmámorban. A klubváltásáról szóló hírekre (a Chelsea-be igazolhat) a következőképpen reagált.
„Otthon érzem magam Barcelonában. Amúgy meg alig várom, hogy újra pályára léphessek, hiszen a játékommal akarom bizonyítani azt, hogy élvezem itt a futballt, és még évekig itt is akarok még maradni” – mondta Ronaldinho, aki – hogy motiváltságát bizonyítsa – a további célokról is szót ejtett.
„Már beírtuk magunkat a történelemkönyvekbe, de nem állunk meg. Ránk ne úgy emlékezzenek, hogy nyertünk néhány bajnokságot és egy BL-t, inkább úgy, hogy ez a Barcelona többször is elfoglalta az európai trónt. A tehetségünk megvan ehhez.”
A katalán csapat jelenleg negyedik helyen áll a bajnokságban, míg a BL-ben magabiztosan verte a francia Lyont eddigi egyetlen csoportmeccsén.