Kapcsolódó linkek
A japán futamon valóságos csillaghullás zajlik: többen, köztük a legnagyobbak is a verseny feladására kényszerültek. Az első napon a világbajnoki pontversenyben vezető finn Marcus Grönholm (Ford) esett ki, miután egy kanyarban megcsúszott és egy szalmabálának ütközött, végül pedig fának csapódott.
A címvédő, az összetettben négypontos hátránnyal második francia Sébastien Loeb ezáltal nagy fórba került, hiszen esetleges ötödik helyével is átvette volna a vezetést a világbajnokságban. A feltételes mód helytálló, hiszen szombaton Loeb szintén kiesett.
A Citroennel versenyző klasszis autója a 13. szakaszon megcsúszott és kisodródott a síkos pályáról, majd az árokban landolt. Grönholm és Loeb között így megmaradt a négypontos differencia, s már csak két futam van hátra.
Eredmények.