Szórakozás

Újra szóba áll egymással Szabó Zsófi és Sarka Kata

A két barátnő megromlott kapcsolatától volt hangos mostanában a sajtó, de Zsófi megtörte a jeget és tegnap este meglátogatta keresztfiát.

Szabó Zsófi édesapja halála óta mindenkivel tartotta a távolságot, édesanyja kivételével. Legjobb barátnőjével, Sarka Katával sem volt hajlandó szóba állni, akivel korábban sülve-főve együtt voltak. Emiatt azonnal megindultak a pletykák, hogy a két híresség összeveszett, ezért Hajdúék a keresztanyaságot is megvonják Zsófitól. Kata tagadta mindezt és elmondta, hiányzik neki a barátnője, de próbálkozásaira Zsófi nem volt nyitott, ezért úgy gondolja barátságuknak vége.

Erre cáfolt rá a Jóban Rosszban színésznője, amikor úgy döntött, véget vet a mosolyszünetnek. Tegnap este már posztolta is fotóját, amin éppen keresztfiával, Hajdú Dávidkával ölelkeznek.

“A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, A szeretet nem féltékeny, Nem kérkedik, nem gőgösködik… Mindent eltűr, mindent elhisz, Mindent remél, mindent elvisel. A szeretet soha el nem múlik” – írta a rövid hajra váltó színésznő a fényképe mellé.

Ugyanezt a fotót Kata is posztolta, amelyhez csak annyit fűzött hozzá: “Ma nem én altattam el Dávidot…”


Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik