Élet-Stílus

Újabb lemondás a Pécs 2010 projekt kapcsán

Pénteken benyújtotta lemondását Tasnádi Péter polgármesternek Méhes Márton, a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program művészeti igazgatója.

“Azért jutottam erre az elhatározásra, mert a továbbiakban nem látom biztosítottnak azokat a működési kereteket és lehetőségeket, amelyek e roppant feladat felelősségteljes, az eredeti céloknak megfelelő és magas színvonalú ellátását lehetővé tennék a számomra” – indokolta döntését Méhes Márton.

Hozzátette: a város vezetői illetve az EKF-program főigazgatója az utóbbi hónapokban alapvetően és egyoldalúan megváltoztatták a város korábbi, az ő kinevezésekor egyértelműen képviselt szándékát, hogy a Pécs 2010 programnak egy stratégiai tervezéssel, döntési jogkörökkel felruházott, kizárólag szakmai alapon és önállóan működő művészeti igazgatója legyen.

Hullottak a fejek

A kormány 2005 októberében döntött arról, hogy Pécset javasolja 2010-re Európa kulturális fővárosának. A baranyai megyeszékhely Essennel és Isztambullal közösen viselheti a címet.

A városvezetés és a szakmai vezetés között ellentétek alakultak ki, emiatt tavaly júniusban lemondott tisztségéről Takáts József, Pécs kulturális főtanácsadója a pályázat egyik alkotója. Ez év februárjában távozott Tarrósy István, a pécsi program szakmai vezetését ellátó Pécs 2010 Menedzsment központ igazgatója is.

Takács úgy indokolta döntését, hogy “ha egy mondatban kellene összefoglalnom, miért mondtam le, azt mondanám, azért, mert egyre több jel mutatott arra, hogy ha meg is valósul valami a pályázatban foglaltakból, a pályázat szelleme nélkül fog megvalósulni, s ebben, mint a pályázat írója, már nem szeretnék részt venni.”

Tarrósy István közölte: az előkészítés folyamatában túlbürokratizált és centralista szemlélet van jelen, az irányítás és a feladatkörök ugyanakkor máig nem tisztázottak.

Kiss Tibor sem oldotta meg

Gonda Tibor, Pécs szocialista alpolgármestere azt mondta, az esetleges irányítási problémák Kiss Tibor általános igazgató kinevezésével megoldódnak. Kiss Tibor fél évig töltötte be a posztot, júniusban közös megegyezéssel felállt székéből. A Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási programot is irányító szakember távozását túlzott elfoglaltságával indokolta.

„Munkámat emellett számos probléma is nehezítette. Például, hogy a város politikai vezetése nem egységes az EKF-program tekintetében” – mondta Kiss Tibor, megjegyezve, hogy bár a projektek elkészülhetnek 2010-re, nem ártana újragondolni a célokat. A jelenlegi célokkal ugyanis “kissé túlvállaltuk magunkat” – vélekedett.

A pécsi közgyűlés június 7-én Mészáros Andrást, a British American Tobacco Hungary (BAT) kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatóját választotta általános igazgatónak Kiss Tibor helyére.

A baloldali-liberális többségű közgyűlés egyúttal felmentette állásából az EKF-program építész igazgatóját, Freivogel Gábort. Tóth Bertalan szocialista alpolgármester azt mondta, az igazgató munkája és az utóbbi időben tett sajtónyilatkozatai jelentős mértékben elősegítették, hogy “a projektek megvalósulása tekintetében bizonytalanságérzet alakuljon ki”.

Freivogel Gábor a közgyűlés ülésén közölte, hogy pályázat útján nyerte el a posztot, a város azonban nem kötött szerződést vele, s kérései ellenére nem teremtették meg a hatékony munkához nélkülözhetetlen anyagi, infrastrukturális és személyi feltételeket.

Szili szerint stabil a csapat

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke július elején megbeszélésre hívta a pécsi EKF-program vezető tisztségviselőit. A házelnök, aki Pécs szocialista parlamenti képviselője is egyben, a találkozót követően azt mondta: úgy látja, befejeződhetnek 2010-re a pécsi EKF-program nagyberuházásai. Reményét fejezte ki, hogy a megbeszélés után immáron egy stabil csapat fogja tudni menedzselni azt a programot, amely a régió felemelkedését szolgálja.

Július végén megalakult a 2010-es pécsi EKF-program Építészeti Konzultációs Testülete, hogy átvegye a felmentett építész igazgató teendőit.

Mészáros András, a Pécs2010 program főigazgatója november 21-én, szerdán újságíróknak azt mondta: Brüsszelben úgy ítélik meg, hogy rendben zajlik Pécs felkészülése az Európa Kulturális Fővárosa rendezvényeire. Azután nyilatkozott erről, hogy Tasnádi Péter polgármesterrel, Méhes Márton művészeti igazgatóval és Merza Péter fejlesztési igazgatóval együtt beszámolt az EU legfőbb végrehajtó testületének, az Európai Bizottságnak a monitoring bizottsága előtt a felkészülés állásáról. (A következő ilyen beszámoló a felkészülés állásáról 2009 közepén esedékes.)

Öt nagy projekt

Az Országgyűlés Európai ügyek bizottsága jövő heti, november 28-i ülésének tervezett témája Pécs felkészülése az EKF-programra. A meghívottak között van a most lemondott Méhes Márton is.

Az EKF-program büdzséje 45 milliárd forint, ebből 9 milliárdot tesznek ki a működési költségek, amelyek a rendezvények forrásait is magukban foglalják. A fennmaradó összeget beruházásokra fordítják.

A programnak öt nagyobb projektje van. Konferencia- és koncerttermet, nagy kiállítóteret, Zsolnay kulturális negyedet, könyvtárat és tudásközpontot, valamint nagyszabású parkosítást terveznek a Dunántúl legnagyobb városában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik