Kapcsolódó linkek
A szakvezető a tréninget követő sajtótájékoztatón a bosnyákokról úgy nyilatkozott, hogy agresszív, a durvaság határát súrolja az ellenfél stílusa, ami nem fekszik a magyar válogatottnak.
“A bosnyákoknál szinte mindenki 190 cm-nél magasabb, erős felépítésű, ezek a futballisták állandóan keresik az ütközés lehetőségét” – mondta Várhidi. “A mieink összeállításáról csak akkor döntök véglegesen, ha már ismerem az ellenfél felállását és kezdő tizenegyét, ezért pénteken csak várható kezdőcsapatot tudok megadni, amely a meccsig akár három-négy helyen is változhat. Egyelőre az is kérdéses, hogy számíthatok-e Vaskóra. Bár a mai tréninget végigdolgozta, messze nincs százszázalékos állapotban.”
A szakember az MTI kérdésére válaszolva úgy vélekedett: a jövő szerdai, Törökország elleni találkozóval még egyáltalán nem érdemes foglalkozni. “Kizárólag a szombati összecsapás számít. Nem pontokban gondolkodom, hiszen már nincs esélyünk a továbbjutásra. Nekünk játékban és mentalitásban kell minden mérkőzésen előrelépnünk. Úgy is fogalmazhatunk, hogy felkészülési tétmeccseket játszunk a következő selejtezősorozatra.”