Kapcsolódó linkek
A mérkőzés hőse Adebayor volt, aki pályafutása során először ért el mesterhármast az angol Premier League-ben. A togói támadó előbb Fabregas átadását váltotta gólra, majd tizenegyesből volt eredményes, és végül egy pazar találattal tette fel a koronát a teljesítményére. Az ötgólos győzelemhez a szezon során negyedszer eredményes Fabregas és a felső sarkot kipókhálózó Diaby is góllal járult hozzá.
Emmanuel Adebayornak (elől) kijárt az ünneplés (MTI/EPA)
Az Arsenal így természetesen továbbra is tabella élén posztol, három ponttal előzi meg a második Manchester Cityt, néggyel pedig a harmadik Liverpoolt. Utóbbi két csapat ikszelt a mostani fordulóban, a kisebbik manchesteri klub a Fulham otthonában ért el 3-3-as döntetlent, míg a ‘Pooltól jókora meglepetésre az újonc Birmingham City csent pontot – Steve Bruce csapatának védelme egyszerűen legyőzhetetlen volt az Anfield Roadon. „Csalódottak vagyunk a 0-0-s eredmény miatt, hiszen mindent megpróbáltunk, igaz, a végére ki is fogytunk az ötletekből. Képtelenek voltunk feltörni a betömörülő védelmüket, pedig mind a négy csatáromat, Torrest, Kuytot, Voronyint és Crouchot is a pályára küldtem” – magyarázta a bizonyítványt Rafa Benítez, a Liverpool spanyol szakvezetője.
A ‘Pool támadói csődöt mondtak, nem úgy – mások mellett – Miller és Harper. Előbbi 89. percben szerzett góljával szerzett pontot az újonc Sunderland a Middlesbrough ellen, míg utóbbi a 90. percben volt eredményes, és a Reading e találattal verte 2-1-re a Wigan Athleticet. Vasárnap további öt találkozóra kerül sor a 7. fordulóban, köztük a Manchester United-Chelsea csúcsrangadóra.
Premier League, 7. forduló:
Arsenal-Derby County 5-0 (2-0)
Gól: Diaby (10.), Adebayor (25., 50., 79.), Fabregas (70.)
Liverpool-Birmingham City 0-0
Reading-Wigan Athletic 2-1 (1-0)
Gól: Kitson (28.), Harper (90.), illetve Bent (50.)
Middlesbrough-Sunderland 2-2 (1-1)
Gól: Arca (15.), Downing (67.), ill. Leadbitter (2.), Miller (90.)
Fulham-Manchester City 3-3 (1-1)
Gól: Davies (14.), Bouazza (48.), Murphy (75.), ill. M. Petrov (37., 60.), E. Mpenza (50.)
Vasárnapi program:
Newcastle United-West Ham United, 14:30
Aston Villa-Everton, 15:00
Blackburn Rovers-Portsmouth, 16:00
Bolton Wanderers-Tottenham Hotspur, 16:00
Manchester United-Chelsea, 17:00