Élet-Stílus

Vuelta: Zabel nyerte a hetedik szakaszt

A veterán német kerekes győzött a 62. Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny pénteki etapján. Erik Zabel az utolsó kilométereken két bukást is megúszott, és a hajrában mindenkinél gyorsabb volt.

Szokás szerint a hetedik szakaszon is már az első kilométereken meglépett a mezőnytől néhány kerekes. Jesus Rosendo és a Vuelta-újonc Raul Garcia de Mateo remekül összedolgozott a nem túl nehéz etapon, amelyen csak egyetlen egy harmadik kategóriás hegyet kellett a megmászniuk a versenyzőknek.

A két spanyol a szakasz felénél már több mint kilencpercesre növelte az előnyét, de a hajrá ezúttal is a sprintereké volt. Illetve lett volna, ha 2 kilométerrel a cél előtt nem buknak el többen is, feltartva a hátrébb lévőket. Csak néhányan tudták tartani az addigi tempójukat, és egyértelmű volt, hogy közülük fog kikerülni a győztes.

Az utolsó métereken Zabel a háromszoros szakaszgyőztes és világbajnok Paolo Bettinivel, illetve az ausztrál Allan Davisszel volt nagy csatában. Ez utóbbi a célban is azt hitte, hogy nyert, de a visszajátszásból egyértelműen kiderült, hogy egy fél kerékkel Zabel volt előrébb.

Összetettben nem változott a helyzet, továbbra is őrzi több mint egyperces előnyét az orosz Jefimkin. Bodrogi László a 76. helyen ért célba. Szombaton a Carinena és Zaragoza közötti 52,2 km-es egyéni időfutamot rendezik, amiben a magyar kerekes hagyományosan jól szerepel.

Vuelta, 7. szakasz, Calahorra-Zaragoza, 176,3 km:
1. Erik Zabel (német, Milram) 3:52:05 ó
2. Allan Davis (ausztrál, Discovery Channel) azonos idővel
3. Paolo Bettini (olasz, Quick-Step) a.i.
…76. Bodrogi László (Credit Agricole) a.i.

Az összetettben (aranysárga trikó):
1. Vlagyimir Jefimkin (orosz, Caisse d,Epargne) 28:26:56 ó
2. Gyenyisz Mencsov (orosz, Rabobank) 1:06 p hátrány
3. Carlos Sastre (spanyol, CSC) 1:06 p h.
…150. Bodrogi László 39:14 perc hátrány

Ajánlott videó

Olvasói sztorik