Élet-Stílus

Szávay könnyedén jutott tovább Szöulban

A kettes kiemelési számot kapó Szávay Ágnes könnyedén, két szettben lépett túl a koreai Li Re Ján a 145 ezer dollár összdíjazású szöuli keménypályás női tenisztorna első fordulójában.

Kapcsolódó linkek


tenisz.lap.hu
sport.lap.hu

A múlt héten Pekingben diadalmaskodó Szávay Ágnes magabiztosan vette az első akadályt a szöuli tornán: két szettben győzte le a szabadkártyával induló korai Li Re Ját. A 18 éves magyar tehetség az első szettben kétszer is elvette ellenfele adogatását, majd három ászt is szervált, így könnyedén, 6:2-vel tudta le az első játszmát. A folytatásban kisebb gondba került, a világranglista 273. helyén álló ellenfele ugyanis elvette a szervajátékát, el is húzott 3:1-re, ám Szávay megrázta magát, és zsinórban öt gémet nyerve már fogadhatta is a koreai gratulációját.

A világranglista 20. helyén álló magyar teniszező a nyolcaddöntőben az orosz Galina Voszkobojevával (134.) találkozik – pályafutása során először –, és amennyiben továbbjut, úgy minden bizonnyal az ötödik kiemelt görög Eleni Daniilidu vár majd rá.

„Eddig még egyszer sem játszottam koreai ellenfelemmel, és ha csak az eredményt nézzük, akkor könnyű győzelemnek tűnik, azonban keményen meg kellett küzdenem a sikerért, hiszen a második szettben előnyhöz jutott” – nyilatkozta az MTI-nek Szávay. „Kissé fáradt voltam, mert csak hétfő este érkeztem meg Szöulba, és nem is tudtam edzeni, így csak a mai mérkőzés előtt ütögettem egy keveset.”

Szávayhoz hasonlóan a torna első kiemeltje, az amerikai Venus Williams is könnyedén túljutott első ellenfelén, ő is 6:2, 6:3-ra nyert honfitársa, Abigail Spears ellen. „Nagyon elégedett vagyok, főleg az adogatásaimmal, hiszen azok átsegítettek engem a nehezebb pillanatokon” – magyarázta Venus.

Szöul, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Szávay (2.)-Li (dél-koreai) 6:2, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik