Kapcsolódó linkek
A dícső vörös-fekete sereg mindössze három pontot gyűjtött a fenti négy kiscsapat ellen. Bár eleinte úgy tűnt, a Catania ellen megtörik a jég, a kezdeti hazai rohamokat lehűtözzék a vendégek. A 25. percben Jorge Martinez fejelt kalac hálójába.
A szicíliaiak okosan szűkítették a teret, ám három perccel később Pirlo felső lécen csattanó szabadrúgása után Inzaghi termett a lepattanóra, be is talált, a játékvezető viszont kezezés miatt érvénytelenítette a gólt. Szünet után kevéssel a másik oldalon is kezezés történt, s mivel mark Edusei saját kapuja előtt vétett, a büntetőből Kaká egyenlített.
A brazil a vezetést is megszerezhette volna, de bődületes lövését a 60. percben Ciro Polito hárította. S bár a Milan felvonult a Catania térfelén, a vendégek olykor gyors kontrákkal lepték meg a milánóiak túl kényelmes védőit. Maradt az 1-1. A BL-győztes szempontjából aggasztó lehet, hogy 6 játéknap után máris hét pont a lemaradása az éllovas Interhez képset.
Cassano betalált
A Celtic elleni Glasgowi találkozóra tartalékoló (?) Milanhoz hasonlóan a Real Madrid ellen készülő Lazio is több kulcsjátékosa nélkül lépett fel Reggio Calabbriában és ért el 1-1-et. A stabilnak tűnő középcsapatok közül a Napoli ezúttal otthonában botlott, nyert azonban a nápolyiak által nemrég még 5-0-ra lelépett Udinese.
Ex-rómaiak a Marazziban: Montella szemléli Cassano szokásos sztiptízét (Getty)
A nap legegyértelműbb sikerét a Sampdoria könyvelhette el. A genovaiak a remek erőkből álló Atalantát verték 3-0-ra. A Samp csapatában az 56. percben pályára küldött Antonio Cassano első genovai bajnoki találatát ünnepelhette.
A késő esti torinói derbin a vendég Juventus akarata lérvényesült. A kiegyenlített találkozón a sérülések miatti hosszabbításban esett a gól: a Torino védője rosszul szabadított fel fejjel, s a kapu előtt settenkedő Trezeguet lecsapott a labdára, majd Sereni kapujába helyezett. Győzelmének köszönhetően a Juve a második helyre lépett előre. A meccs előtt a két csapat ultrái gondoskodtak a príma hangulatról, a rendőrség 15 futballhuligánt vett őrizetbe a városi rangadó előtt.
Serie A, 6. forduló:
AC Milan-Catania 1-1 (0-1)
Gól: Kaká (48., 11-esből), illetve Martinez (25.)
Cagliari-Siena 1-0 (1-0)
Gól: Foggia (7., 11-esből)
Empoli-Palermo 3-1 (0-1)
Gól: Pozzi (47.), Giovinco (82.), Vannucchi (92.), illetve Cavani (39.)
Kiállítva: Caserta (75., Palermo)
Napoli-Genoa 1-2 (0-1)
Gól: Domizzi (52.), illetve P. Cannavaro (öngól,12.), Sculli (89.)
Reggina-Lazio 1-1 (1-0)
Gól: Cozza (8.), illetve Kolarov (74.)
Kiállítva: Modesto (90., Reggina)
Sampdoria-Atalanta 3-0 (1-0)
Gól: Bellucci (3.), Sanmarco (56.), Cassano (83.)
Udinese-Parma 2-1 (0-0)
Gól: Quagliarella (78.), Zapata (92.), illetve Corradi (71.)
Torino-Juventus 0-1 (0-0)
Gól: Trezeguet (92.)
Az élcsoport:
1. Inter 14 pont (14-4), 2. Juventus 13 (15-6), 3. Fiorentina 12 (13-6), 4. Roma 11 (12-8), 5. Napoli 10 (9-4), 6. Palermo 10 (9-9), 7. Udinese 10 (8-10)