És hogy milyen volt a sajt? Nos, a létező szocializmusban a mesesajtra emlékeztetett leginkább: csokiból és ömlesztett sajtból készítették. A hetvenes évek közepén a Bergendy funk-popjára ezrek táncoltak az Ifjúsági Parkban, miközben ki sem láttunk az első olajválságból. Részben utóbbi hatására Nagy-Britanniában kitört a punk hullám, de nálunk Peti állt a ház előtt, akinek nehéz volt az iskolatáskája, és nem tudta, hogy jobbra vagy balra menjen, aztán végül jó gyerek lett, nem lázadozott, és elkísérte kis osztálytársnőjét az iskolába.
A timföldben és jó ötletekben gazdag magyar földön az „emberarcú” hetvenes évtized olyan volt, mint egy haszontalan, rossz párkapcsolat, „rád pazaroltam a legszebb éveimet” – jeligére. A szocializmus valósága maga volt a szürreális valótlanság. Minden évtizedben volt egy rajzfilmfigura, aki oktatta a népet, mert ugyebár a nép olyan, mint egy kisgyerek, elveszne a nagy tömegben, ha nem vigyáznának rá. A hatvanas években a Dr. Agy magyarázta az új gazdasági mechanizmust, a hetvenes években Forgó Morgó tanított az öko-gondolkodásra, míg a nyolcvanas években Walaki figyelmeztetett, hogy fogy az energia. És a nyolcvanas évek végére szimbolikusan tényleg el is fogyott, de az már egy másik történet.
Sokszor azt sem tudtuk, hogy mi a tilos, vagy a tiltott. Például betiltották Koncz Zsuzsa Jelbeszéd című lemezét. Egyszer csak eltűnt a polcokról. Csak nem e mondat miatt: „Jelbeszéd az életünk, de túl sok ember van, ki többre nem, csak jelszavakra gondol”? Aztán betiltották az LGT Bummm című lemezét is, mert Barta Tamás, a zenekar gitárosa Amerikába disszidált. Ez akkor megbocsáthatatlan bűn volt. Olyannyira, hogy amikor 1970 áprilisában Zoboki Sándor főhadnagy „kölcsönvett” egy MiG-15-ös vadászgépet, és Olaszországba menekült, távollétében halálra ítélték. Amikor viszont 1977-ben az LGT a Szól a rádió című slágerben arról énekelt, hogy zavarják az elvtársak a Szabad Európát, és hogy nem kell felülni a hivatalos rádióadásoknak – nos, akkor ez a meglepően bátor szöveg – az Adamis Annát váltó Dusán egyik bemutatkozó kézlenyomata – átment a Sanzonbizottságon. (S néha zavar minket, s néha gépek zavarják / Már zsebre vágjuk, s ha rosszul figyelsz, ő is zsebre vág.”)
Ellentmondásos korszak volt, a rendszer gyűlölte a Nyugatot, mégis feltűnően sokat „kölcsönzött” arról a fertályról. Hogy mást ne mondjunk, a diszkót már 1977-ben, a műfaj fénykorában adoptálta Erdős Péter, a lemezgyári mindenható. A Metronom ‘77 fesztivált csak azért találták ki, hogy a fiatalok inkább a laza diszkó-funkot válasszák az akkor egyre népszerűbb őszinte kőkemény rock (Piramis, P. Mobil) ellenében. És akkor még nem beszéltünk a testvérelvtársak más irányú Nyugat-imádatáról. Például szinte minden KGST autó egy-egy nyugati kiskocsi lenyúlása volt. Szóval, volt, amit szabadott, volt, amit nem. És hogy bizonyos szempontból nem múlt el a korszak, azt nem az állami kitüntetések körüli hercehurcák bizonyítják a legjobban, hanem Süsü, a sárkány, aki 2007-ben a Combino villamosokba szerelt hangszórókon keresztül tanítja udvariasságra az utasokat.
