Élet-Stílus

Nyert a Barcelona, de bírálják

A Barcelona barátságos mérkőzésen 4-0-ra nyert az egyiptomi Al Ahli otthonában, Kairóban. A spanyol csapat kétmillió eurót kapott fellépésért, ugyanakkor a katalán sajtó élesen kritizálja a túra miatt.

A katalánoknál Samuel Eto’o kétszer, Javier Saviola és Bojan Krkic Pérez pedig egyszer-egyszer volt eredményes. Utóbbinak ez volt az első felnőtt gólja gránátvörös-kék mezben, a spanyol és szerb szülőkkel rendelkező támadó még csak 16 éves.

A meccset az Al Ahli alapításának századik évfordulója alkalmából rendezték meg, és 75 ezren látták a helyszínen. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a feketepiacon háromhavi átlagkeresetnek megfelelő összegért árulták a belépőket.

A katalán sajtó egyébként élesen bírálta a barcelonai klubvezetést, amiért elvállalta ezt a fellépést, hiszen a spanyol pontvadászatban rendkívül éles a küzdelem. A Barcelona – amely kétmillió eurót kapott a kairói barátságos meccsért – előnye jelenleg egy pont a Sevillával szemben. „Én pedig nagyon boldog vagyok, hogy egy nagy európai klubbal játszhattam Afrikában, és büszke vagyok arra is, hogy részesei lehettünk az Al Ahli centenáriumi ünnepének” – reagált erre Frank

Kapcsolódó linkek:


spanyolfoci.lap.hu
sport.lap.hu

Rijkaard, a Barcelona holland vezetőedzője.

Barátságos mérkőzés:
Al Ahli (egyiptomi)-Barcelona 0-4

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Olvasói sztorik