Hogy miért, az nyilvánvaló: az együttes játékában az elképesztő virtuozitás az alap, ehhez jön a jiddis hagyomány mélységes ismerete, aztán a könnyedség, sok humor, s a legfontosabb: a páratlan nyitottság, mellyel saját zenéjüket és az egyébként is rendkívül sokoldalú teljes zsidó muzsikát még egyetemesebbé tágítják.
A csapat húsz évvel ezelőtt a klezmer-revival kezdetén indult, s azóta időről időre járatlan utakra lép. Többek között a Balkán, a Közel-Kelet és az európai népzenék felé, a dzsessz és a rock vagy éppen a hiphop és a salsa irányában, a klezmer tradíciókat minduntalan a reveláció erejével megújítva, de mindig tiszteletben tartva azt. A Brother Moses Smote The Water címmel nemrégiben megjelent lemezükön ezúttal a fekete spirituálék, a gospel szellemiségét ötvözik a klezmerével, s e kettő közelebb van egymáshoz, mint elsőre gondolnánk. A zsidó és az afroamerikai hagyományban ugyanis egyaránt megtalálhatók a szabadság- és munkásdalok, az áhítat, s ezt az alapvető hasonlóságot tárja fel a produkció.
A zenekar partnerei, a fekete zsidó gospelénekes Joshua Nelson és az énekes-orgonista Kathryn Farmer természetesen nem akárkik (Joshua azelőtt Aretha Franklinnel és Dizzy Gillespie-vel énekelt, Kathryn pedig Tito Puentével és Lester Bowie-val játszott), a műsor pedig a csapattól megszokott módon egyszerűen lehengerlő. Tökéletes az alkalom arra, hogy a Klezmatics zenéje idén ismét határtalan átéléssel és féktelen lendülettel zúduljon le a Sziget színpadáról.
