Élet-Stílus

Gyurcsány az autópálya-építésre koncentrál

Egy olyan ország számára, amely munkahelyeket akar teremteni, az autópályák, akár erőltetett ütemű építése lehet a legjobb program - mondta a miniszterelnök a Magyar Rádiónak adott, kedd reggel sugárzott interjújában.

Gyurcsány Ferenc a hétfőn felvett interjújában hangsúlyozta, hogy a sztrádaépítés munkahelyeket teremt és jövedelmeket serkent, így majd ebből fizetik ki a beruházások költségeit, mert szerint ahová az autópálya megy, oda megy a befektető is.

Úgy vélte, az építkezések a versenyeztetéssel érdemben kevesebbe kerülnek, mint 2002 előtt. Az építkezés finanszírozási konstrukciójáról szólva elismerte, hogy majd a következő 15-20 évben fogja ezt Magyarország kifizetni. Szerinte a mostani négy év alatt annyi autópálya épül, „mint soha korábban a történelemben”. A Medgyessy-kormány választási ígéretére, miszerint a ciklus végéig 800 kilométer autópálya épül, a miniszterelnök azzal válaszolt, hogy „volt olyan pártelnök, amelyik azt mondta, hogy ne tévesszük össze a választási programot a kormányprogrammal”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik