Élet-Stílus

Álomjárgányok

Árak 20 millió forint fölött; harminchármas toplistánkba sokféle jármű belefért, mint ahogy autóvásárlóból is sokféle létezik. Felsorolásunk azonban nem csupán a néha 200 millió forint feletti vételár miatt érdekes, hanem azért is, mert rávilágítunk, mit fizetünk meg tíz- vagy éppen százmilliókkal.



Álomjárgányok 1
Álomjárgányok 2

Gyártani ugyan még mindig nem kezdték el, de már megrendelhető a Bugatti EB 16.4 Veyron. Közel 270 milliós vételára igazi nonszensz, s valószínűleg éppen ez az oka, hogy néhány tucatnyi ember hajlandó lesz majd kifizetni másfél tonna vasért ezt a megdöbbentő összeget. A vas emlegetése persze csak fanyalgás; valójában azt a hihetetlen energiát kell itt megfizetni, amit a márka tulajdonosa, a Volkswagen konszern beleölt a Bugatti feltámasztásába és az új modell kifejlesztésébe.

VERSENYAUTÓK CIVILBEN. A Bugatti Veyron vevői valóban olyan autót kapnak, amilyet eddig még nem látott a világ: 1001 lóerős, négykerékhajtású, 16 hengeres luxusautót, amely kívül-belül lenyűgözően szép, és 14 másodperc alatt gyorsul 300-as tempóra (ez biztosan jól jön majd a hajszolt hétközna-
pokban).








Álomjárgányok 3

Álomjárgányok 2
Hummer H1.
A Schwarzenegger-változat.
Álomjárgányok 5


Akinek a Veyron ára magas, az vehet Ferrari Enzót is, de a mintegy 200 milliós vételárért már csak 12 hengeres motort kap – na meg az olasz cég minden tapasztalatát, amit eddig a Formula 1-ben összeszedtek. Az autósport fellegvárának technikája azonban már ennek feléért is hazavihető, hiszen a Mercedes SLR McLaren ára 93,9 millió forint. Persze ez sem olcsó, ám mégis alkalmi vételnek tűnhet, ha figyelembe vesszük, hogy az SLR-sorozat első darabját 420 millió forintnak megfelelő összegért adták el egy jótékonysági árverésen.

Az SLR McLaren áránál mindössze 600 ezer forinttal olcsóbb a Porsche Carrera GT, a változatosság kedvéért megint csak egy telivér versenygép – amire a rend kedvéért forgalmi rendszámot szereltek. Csúcstechnikából itt sincs hiány: a tízhengeres motor teljesítményét kerámia kuplungtárcsák továbbítják, és ha már túl sok a száguldásból, az autót kerámia féktárcsák lassítják.




Álomjárgányok 6


A lista következő három helyét klasszikus luxusautók foglalják el. Bár a Maybach márkáról csupán néhány éve hallunk, ez az autó valójában ugyanolyan patinás névvel büszkélkedhet, mit a Rolls-Royce vagy a Bentley, hiszen a XX. század elején méltó vetélytárs volt számukra, s a már-már elfeledett márkát felélesztő Daimler-Chrysler konszern reményei szerint ez a XXI. század elején is így lesz – az autó árképzése legalábbis egyértelműen erre utal.

KÖZÉPMEZŐNY: KUPÉK, TEREPJÁRÓK. Kilenc kupé következik a sorban, ez ugyan véletlen, mégis jól példázza, miféle autók alkotják a legdrágább járművek derékhadát. Olaszok, németek és britek mérkőznek egymással itt a 35-60 milliós árkategóriában: három Ferrari, két Aston Martin, valamint egy Mercedes, egy Porsche (bár ez nem is kupé, hanem kabrió), egy Lamborghini és egy Bentley. Ahány, annyiféle világ; kupéformájuk és 500 lóerő körüli teljesítményük ugyan hasonlóvá tehetné őket, de aligha akadna bárki is, aki komoly hasonlóságot képes felfedezni egy Lamborghini Murcielago és egy Bentley Continental GT között.

A felsorolás második felében még ennél is összetettebb a kép, hiszen itt már megjelennek a terepjárók is. A hosszított tengelytávú BMW 760 Li és az ugyancsak hosszabb utastérrel készülő Audi A8 6.0 quatro után feltűnik minden idők legzordabb – és a polgári közlekedésben legcélszerűtlenebb – terepjárója, a Hummer H1.








Álomjárgányok 3

Álomjárgányok 2
Mercedes SLR McLaren. Százmillió alatt.
Álomjárgányok 5

Az eredetileg katonai célokra épített gépből Arnold Schwarzenegger kérésére készült először polgári változat. Hihetetlenül gyorsan vált népszerűvé az Amerikai Egyesült Államokban, majd pedig ugyanilyen gyorsan lett belőle első számú közellenség – a környezetvédők tiltakozása nyomán. Nálunk egyelőre az „irigyelt és csodált” kategóriába tartozik, ezt jól példázza magabiztos, 33 milliós vételára is. Alig valamivel olcsóbban kapható a Porsche terepese, a Cayenne Turbo, de ez az autó már másféle vásárlóközönséget céloz meg: a magamutogatás helyett inkább a Porsche-imidzsre és a kifinomult technikára helyezi a hangsúlyt.

Érdekes szereplő a lista közepe táján álló Ford GT. A Magyarországon nem forgalmazott sportkupé azzal a kimondott céllal készült, hogy revansot vegyen Le Mans-ban a Ferrarin, ami 1966 óta nem jött össze az amerikai gyárnak. Éppen ezért a prototípust egy Ferrari 360 Modenával együtt tesztelték, s a Ferrari farán ez a felirat virított: „inkább vezetnék Ford GT-t” (szinte biztos, hogy ez a felirat nem Olaszországból érkezett).







Álomjárgányok 3

Álomjárgányok 2
Aston Martin V12 Vanquish S. Kupé ötszáz lóerővel.
Álomjárgányok 5

Hasonlóképpen érdekes darab a GT után következő, 29,5 millió forintért kapható VW Phaeton. Megjelenésekor nemcsak a luxusautókat gyártó cégek fanyalogtak, hanem az autós szaksajtó is. A fanyalgás oka persze nem az autó minősége vagy technikája volt, hanem a jármű léte: mindenki igyekezett a Volkswagen nevét és szellemiségét szembeállítani egy luxuslimuzin piacra dobásával. A vásárlók azonban egyáltalán nem húzták a szájukat, és a Phaeton eladási statisztikái láttán a kritikus hangok is elhallgattak.

HÚSZASOK KLUBJA. A Phaeton után a listán minden autó vételára kettessel kezdődik, vagyis eljutottunk a húszmilliós kategóriába. Ám nagyot téved, aki azt hiszi, hogy ezek az autók már csak tizedannyira jók, mint a Bugatti Veyron vagy a Ferrari Enzo; egyszerűen csak kevésbé különlegesek, jóval nagyobb darabszámban készülnek, de az általuk nyújtott presztízs vagy vezetési élmény gyakran megközelíti a lista első felében felsorolt autókét.







Álomjárgányok 3

Álomjárgányok 2
Rolls Royce Phantom. Klasszikus luxus.
Álomjárgányok 5

Aligha lehetne olcsójánosnak nevezni azt, aki egy Maserati Quatroporte, egy Cadillac XLR vagy egy Lexus LS430 tulajdonosa, vagy aki vásárláskor a nagy klasszikust, a máig kitűnő terepezőképességéről ismert Jeep Grand Cherokeet választja. A vételár azonban itt már csak felerészt szól a presztízsről, a másik fele a használati értéket tükrözi; valójában ez különbözteti meg egymástól a drága és a nagyon drága autókat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik