A művészmozik jelentős része milliós tartozást halmozott fel, rendszeresen kapnak felszólításokat az áramszolgáltatótól és a posta is fenyegetőzik, hogy az adósság miatt nem szállít több filmet – mondta Kun Tímea. A probléma leginkább a kisebb mozikat sújtja, amelyek mögött nem áll stabil befektető, de gondot okoz a nagyobbaknak is, mivel köztartozásaik miatt az APEH nem állítja ki az adóigazolásokat.
A művészfilmeket rendszeresen vetítő negyvenhat moziból harmincat tömörítő érdekvédelmi szervezet titkára beszámolt arról, hogy, bár már október van, a mozik az állami támogatásnak még csak az első negyedévre szóló részét kapták meg, a kormány által előírt maradványképzés miatt a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) ugyanis nem tudta szétosztani a megítélt összegeket.
Bakonyi Veronika, az MMK Filmterjesztési Szakkollégiumának elnöke arról tájékoztatott, hogy az állam az idén mintegy 300 millió forinttal támogatja a művészmozikat. A pénz első negyedévi részét kifizették, a második negyedévre szóló összegeket az intézmények október végéig megkapják.
A konferencián elhangzott, hogy a hazai művészmozik átlagosan 20 százalékos kihasználtsággal üzemelnek, a tizenöt budapesti art-mozinak tavaly mintegy egymillió látogatója volt. A vetítésekre elsősorban az értelmiség kíváncsi, a jegyvásárlók 90 százaléka diplomás.