Élet-Stílus

A Sorstalanságot az Európai Filmakadémia díjaira is nevezeték

A Sorstalanság, Koltai Lajos filmje is bekerült az ez évi Európai Filmakadémia (EFA) díjaira nevezett alkotások közé - közölte a Magyar Filmunió.

“Az Európai Filmakadémia igazgató tanácsának döntése értelmében a szeptember 14-én nyilvánosságra hozott EFA-nevezettek listáját Koltai Lajos Sorstalanság című filmjével egészítették ki” – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Ezzel a nevezett játékfilmek listáján immár két magyar alkotás szerepel, hiszen az EFA magyar tagjai korábban közvetlen szavazással már bejuttatták a nevezettek közé Mészáros Márta A temetetlen halott című filmjét, amely a mártír miniszterelnök, Nagy Imre életének utolsó szakaszát mutatja be.

Az eredetileg negyvenhat európai játékfilmet tartalmazó listára a Sorstalanság mellett újonnan került fel Anders Thomas Jensen Adam’s Apples című filmje Dániából és Roger Mitchell Enduring Love című alkotása Angliából. A kibővített felsorolásban így negyvenkilenc film szerepel, a kategóriák jelöltjeit a berlini székhelyű filmakadémia ezerhatszáz tagja választja ki az elkövetkezendő hetekben. A jelöltek listáját novemberben a sevillai filmfesztiválon hozzák nyilvánosságra.

Két kategóriában már most van magyar jelölt. Cakó Ferenc Randevú című animációja a spanyolországi Valladolidban tavaly októberben elnyert UIP-rövidfilmdíjnak köszönhetően egyenesen a jelöltek listájára került. Az Oscar-díjas Szabó István Csodálatos Júlia című filmje a Jameson-közönségdíj jelöltjei között szerepel tíz vetélytárssal a legjobb európai rendező kategóriában.

Az elismerések sorsáról az európai mozik nézői döntenek. Az EFA díjait az idén tizenkilenc kategóriában ítélik oda és december 3-án adják át Berlinben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik