Élet-Stílus

Menjek vagy maradjak – Programajánló

Hétvégi ajánlónkban kínálunk gyermekprogramot, hiphop partit, utcai virrasztóst, de otthonülős meleg teást is.

Elsőként mindenkit arra biztatunk, hogy ha már itt a hétvége, akkor ne üljünk otthon a négy fal között, inkább keressünk programot a mozikban, koncerttermekben vagy akár az utcán. Ha mégis inkább az otthon melegét választjuk, akkor is bőven akad nézni-, olvasnivaló.

Menjek…

November 18. péntek

… Levellers koncertre a Wigwam Rock Klubba


Menjek vagy maradjak – Programajánló 1

Új nagylemezének (Truth & Lies) turnéján harmadszor is ellátogat Budapestre a világ egyik legjobb koncertzenekara. Az együttes 1988-as indulása óta kilenc stúdiólemezt (meg egy koncertalbumot és egy válogatást) készített. Akárcsak a Pogues vagy a New Model Army a folk-rock-punk elemeit vegyítve pörgetik fel a közönséget. Glastonburyben 70 ezren voltak rájuk kíváncsiak, most jóval kisebb közönség előtt lépnek fel. Aki csak lemezről hallgatta őket, annak mindenképpen el kell mennie, hogy igazán életre kelljen a zene.

… az utcára virrasztani

Utcai virrasztást rendeznek csütörtökön és pénteken éjszaka a hajlék nélkül élők iránti szolidaritás jegyében Budapesten, Szegeden és Pécsett. Itt színi előadással, felolvasó esttel, kiállítással, koncerttel várják az érdeklődőket. A virrasztás három helyszínén ételt és ruhát gyűjtenek a rászorulók számára. A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy segítségképpen vigyenek a helyszínre egy konzervet, illetve a virrasztáshoz maguknak takarót vagy hálózsákot. Szegeden az esemény csütörtökön este 7 órakor kezdődik a Klauzál téren, Pécsett pénteken délután 4 órakor a Széchenyi téren, Budapesten szintén pénteken délután 3 órakor a Nyugati téri aluljáróban

November 19. szombat

… gyerekprogramokra a Millenárisra

A hétköznapi gyerek-szülő feszültségeken lehet enyhíteni hétvégi közös kikapcsolódással a Millenárison szombaton. Gesztenye Guszti barkácsműhelyében terménybábokat lehet készíteni gesztenyéből, makkból, dísztökből őszi termésekből, levelekből. Csiga–biga palotába Baba-Házba mehetnek az apróbak. A nagyobbak Gladiátor Galériában stratégiai kvízjátékot játszhatnak. Az Eszterlánc táncházba pedig kicsiknek és nagyok együtt mehetnek. A Térszínházben Weöres Sándor műve, A holdbeli csónakos van műsoron, de pásztorjátékokra és a Kolompos együttes koncertjére is el lehet együtt menni a kisemberekkel.

…multikulti hiphop partira az újranyílt Almássyba

A kéthavonta megrendezésre kerülő Swatch This – Crazy Styles elnevezésű sorozat következő bulijára ezúttal az Almássy Téri Szabadidőközpontban kerül sor november 19-én, szombaton. A díszvendég ezúttal Chief Rocker Busy Bee, a hiphop élő legendája, aki olyan emblematikus figurák között bábáskodott az amerikai műfaj virágbaborulásán, mint Afrika Bambaataa, Grandmaster Flash, Grand Wizard Theodore vagy a Crash Crew. Amíg ő sziporkázik, kísérője, DJ Zulu pakolja majd az alapokat. E fő attrakció mellett természetesen ott lesznek a Swatch This partik elmaradhatatlan kellékei a beatbox show (Revolution), DJ show (Gerysson), breakdance-bemutató, graffiti- és street art-kiállítás.

…táncelőadásra a Trafóba
Menjek vagy maradjak – Programajánló 2


Rui Horta és társulata 2001-ben az Aix-en-Provence-i Táncfesztiválon a Pixel nézőit vezette el egy, a tánc számára szokatlan térbe, egy díszlet-barlang mélyére, ahol egy hatalmas vetített kép keverte össze az elöl-hátul, fönt-lent, kint-bent – de az előtte-utána jelentését is, mialatt egy sugárzó jelenlétű korosodó táncos önti zavarát gyönyörűen koreografált mozdulatsorokba. A koreográfus legfrissebb munkájában, a Set Upban ismét a nézők elbizonytalanítását célozza. A színházi technika nyújtotta lehetőségek teljeskörű kiaknázásával az előadásba foglalt költészet értelmezésének – érzékelésének szintjeit töri darabokra és csúsztatja egymásba. Felgördülő, majd hirtelen összezáródó függönyök, változó terek és helyzetek; nézők között táncoló szereplők, avagy a táncosok között ülő nézők… Feloldja a tér, a távolság, az arányok fogalmát.

November 20 vasárnap

… az új Tim Burton filmre

Menjek vagy maradjak – Programajánló 3


Tim Burton ismét az élők és holtak világa között ingázik halálian szellemes új filmjében. Akinek tetszett az 1993-as Karácsonyi lidércnyomás, az biztosan értékeli ezt a feketehumorú animációs filmet. Victort és Victoriát egy nap választja el az esküvőtől. Még soha nem találkoztak, és a frigy oka merőben anyagi természetű. A vőlegény esküvői szövegének gyakorlása közben egy faágujjra húzza rá az aranygyűrűt, az pedig váratlanul életre kel, mint átoksújtott halott menyasszony, aki magával viszi újdonsült férjét az alvilágba. Aki ismeri Tim Burton alkotásait (legutóbb a Charlie és a csokigyár) azoknak nem kell magyarázni miért is kell megnézni a filmet, aki pedig nem annak jó esélye van rá, hogy Burton-rajongóvá válik miután látta.

…Prágába az A38 Hajóra

Menjek vagy maradjak – Programajánló 4


Vaclav Havel személyesen erősíti a Prága-imázst november 21-én, de az általa kiválasztott cseh reprezentánsok már korábban a hajóra varázsolják a város kultúráját. Az Én városom/My City az A38 Hajó rendhagyó fesztiválsorozata, amelynek fő célja, hogy sajátos szemszögből mutassa be Európa jelentős városainak kultúráját. Az A38 Hajó az adott városok egy-egy jelentős személyiségét, közismert lakóját kéri fel, hogy segédkezzen a program összeállításában, és a város kultúrájának, művészeinek, jellegzetes helyszíneinek bemutatásában. Vasárnap a Prágai szín című irodalmi est, valamint a hetvenes évek underground rockjának legfontosabb képviselője, a Charta ’77 mozgalmat „kiváltó” Plastic People of the Universe lép fel, majd a hazai az efZámbó Happy Dead Band zárja az estét.

Maradjak…

… olvasni

Ötvenhatos könyv
Menjek vagy maradjak – Programajánló 5


Szerző: Karátson Gábor

A szerző a rendszerváltást egy gigantikus hosszúságú, kétkötetes regénnyel kezdte, és már akkor lehetett tudni, hogy “ötvenhatos” – tulajdonképpen szellemi különállását és egyedülvalóságát is ennek köszönhette. Ő persze eygáltalán nem köszönte, zsigerből utálta azt a rendszert, és meglehetősen kritikus a mostanival is. Szövege azonban megpróbál ennél többről is szólni, és a hétszáz oldalban igen gyakran érzi úgy az ember, hogy milyen jó belesüppedni ebbe az időtlen bölcselkedésbe.

… tévézni
November 18 péntek

A félelem bére
Menjek vagy maradjak – Programajánló 6


Európa Európa 22.30

A több nemzedék számára is kultuszfilmnek számító 1952-es alkotás a francia mozi és Yves Montand egyik klasszikusa, amely Cannes-ban Arany Pálmát is szerzett. Las Piedras – egy elfeledett város valahol Közép-Amerikában. Különböző okokból a bajkeverők a világ minden tájáról megtalálják ezt a helyet. Két francia, egy olasz és egy német, elvállal egy veszélyes küldetést, csakhogy egy kis pénzhez jussanak, és hogy eltűnhessenek ebből a porfészekből. Egy amerikai olajipari társaság megbízza őket, hogy vezessenek el két nitroglicerinnel megtöltött teherautót egy ötszáz kilométerrel arrébb található fúrótoronyhoz. A hősök nem haboznak sokáig, és hamarosan nekiindulnak az öngyilkos küldetésnek, amely során a szállítmányuk bármikor felrobbanhat.


November 19. szombat
Menjek vagy maradjak – Programajánló 7


Az ember, aki ott se volt
m2 21.00

A Coen-fivérek újabb mesterműve, amely fekete-fehér alkotással a negyvenes-ötvenes évek kedvenc műfajának, a film noirnak tisztelegnek. Santa Rosa, Észak-Kalifornia, 1949 nyara. Ed Crane – sógorával, Frankkel együtt – egy álmos kaliforniai kisváros borbélyüzletében dolgozik. Okkal gyanítja, hogy feleségének, Dorisnak viszonya van munkahelyi főnökével, Big Dave-vel. Mivel amúgy is elégedetlen az életével, ez jó ürügy arra, hogy egy kedvezőnek tűnő befektetés érdekében névtelenül megzsarolja a férfit. Az ki is fizeti a kért összeget, de iszonyúan felbőszül, amikor megtudja az igazságot. Akaratlan halálesetek és szándékos gyilkosságok követik egymást, s az út a tárgyalóteremig és a siralomházig vezet…

November 20 vasárnap
Menjek vagy maradjak – Programajánló 8


Körhinta
MTV 19.25

A Körhinta a magyar filmtörténet egyik alappillére. Az 1955-ben készült fekete-fehér játékfilm rendezője Fábri Zoltán, operatőre Hegyi Barnabás volt, zenéjét Ránki György szerezte. Főszereplője Soós Imre és Töröcsik Mari. Ezek a nevek egyenként külön fejezetet jelentenek a filmtörténelemben, de a körhinta és a táncjelenet szintén. A történet szerint Pataki elhatározza, hogy kilép a szövetkezetből, lányát Farkas Sándor egyéni gazdához adja és így egyesítik szomszédos földjeiket. Mari azonban Bíró Mátét, a szövetkezet tagját szereti. Egy vidám vásári mulatságon boldogan keringenek együtt a körhintán, amíg az apai szó vissza nem parancsolja a lányt. Egy lakodalmi mulatságon nyílt összecsapásra kerül sor a két rivális között. Mari bejelenti apjának, hogy Mátét szereti. Apja baltával támad rá, a lány elmenekül otthonról. Máté talál rá, hazaviszi és közli Patakival házassági szándékukat. Az apa kénytelen feladni a harcot…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik