Szórakozás

Morfiumot kap a kórházban Bajor Imre

Az ismét kórházba kerülő nagybeteg színésznek komoly fájdalmai vannak.

Ahogy már beszámoltunk róla, Bajor Imrét a napokban újra kórházba kellett szállítani, ahol infúziót, vért és fájdalomcsillapítót kap. Megdöbbentő hírek, hiszen nemrég még a színész állapotának jelentős javulásáról beszéltek.

“A jó hírek miatt hajlamosak voltunk elfelejteni, hogy amikor kiderült, mekkora a baj, sok orvos lemondott Imréről. Akik pedig most kezelik, mindent megtettek érte, amit csak tudtak. Nagy fájdalmai voltak már napok óta, de nem volt hajlandó kórházba menni, az utolsó pillanatban tették a mentőbe. Most morfiumot, vért és infúziót kap. A lehető legerősebb fájdalomcsillapítót adagolják neki az orvosok” – mondta el a Borsnak Bajor egyik közeli barátja.

Fotó: Prizma TV

Dr.Vargha Zoltán, a színész felépülését segítő természetes gyógymódokat alkalmazó intézet vezetője pedig a Blikknek beszélt Imre jelenlegi állapotáról:

“Először kicsit megijedtünk a feleségével, Ildivel. Attól féltünk, hogy tüdőgyulladása van, de szerencsére nem az volt. A kórházban leszívták a mellhártyáján lévő folyadékot, azóta megszűnt a légszomj, ami gyötörte. Egyébként nincs rossz kedve Imrének, folyékonyan beszél, és vasárnap már evett is egy kicsit, levest és főzeléket, s viccelődött a kezelőivel. De szüksége is van arra, hogy nagyon pozitívan álljon a dolgokhoz, mert nagyon nehéz napok, hetek várnak rá.”

A lap információi szerint az onkológiai kezelést Bajor Imre továbbra sem vállalja, jelenleg egy belgyógyászati osztályon fekszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik