Élet-Stílus

Újra beindulóban az „Almássy”

Öt-hat év csend után újra éledezni kezd a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik kultikus helye, az Almássy Téri Szabadidőközpont. A közeljövőben többek között a Barbaro, a Makám, a Sziámi, Kozma Orsi, és a United koncertezik a központban.

Az Almássy a ’80-90-es években 


Az Almássy téren volt a´83-as „Ki mit tud?”, itt volt a Kölyökvár, az Első Emelet bemutatkozó koncertje, a Bonanza Klub, vagy a Téka-táncház. A nyolcvanas évek közepétől hétvégenként az akkori hazai zenekarok legjobbjait lehetett itt látni. A rendszeres fellépők között volt a Balkán Tourist, a Neurotic, a Sex-E-Pil, az Európa Kiadó, a 2.Műsor, a Nyugati Pályaudvar, később a Kézi Chopin, a Tereskova, a Pál Utcai Fiúk, A Cég, a Bajonett Bisztró, az évtized legvégén a Kispál és a Borz.
Táncház, népzenei programok folyamatosan voltak a házban. A zene mellett a ház akkoriban exkluzívnak számító vetítéseknek is otthont adott.

A 22 éve úttörőháznak átadott épületből az építők kihagyták a hangszigetelést, és a rezgéscsillapítást – mondta az ötéves leállás okát felvezetve Fabinyi András,
a központ vezetője. Gondoljunk bele, ha huzamosabb ideig egy ütemre ugrál ezer ember az első emeleti koncertteremben, akkor rezgéscsillapítás nélkül – hasonlóan a rezonancia miatt leszakadó hidakhoz – kritikusan felerősödhet az épületrezgés. A hangszigetelés hiánya pedig azt eredményezte, hogy a környéken lakók évekig – a mély hangok dübörgésétől – egyáltalán nem tudtak pihenni. Úgy öt éve ezek miatt fokozatosan elmaradtak a nagyobb bulik, aztán le is tiltották a koncerteket, táncházakat, ami gyakorlatilag a kultikus létesítmény tetszhalálát eredményezte.

Az újjáélesztésre Fabinyi András vállalkozott, aki megállapodott az önkormányzattal, hogy a direkt e célra alapított Nyitott Tér Kht. felújítja a szabadidőközpontot, hangszigeteli, megoldja a rezgéscsillapítás problémáját, korszerű hangtechnikai eszközöket szerez be, cserébe 10 évig – szigorúan kulturális célú hasznosításra – megkapja a ház bérleti jogát. A házat július végén vették „birtokba”, és augusztus elején kezdték el a beruházást, amely két hónapot vett igénybe.

Októbertől – egyre több érdeklődővel – újra dübörögnek a koncertek, beindultak a táncházak, emellett színházi, gyermekprogramokat rendeznek. Fabinyiék azt szeretnék, ha a Pomopidou Központ példájára itt is „mindig történne valami.” Mint mondta, ha az ember elmegy a párizsi központba, lehet, hogy épp egy jazzkoncertbe, egy filmvetítésbe, egy balett előadásba vagy egy kiállítás megnyitóba kapcsolódhat, de olyan nincs, hogy ne lenne semmilyen esemény. A cél az, hogy az Almássy térre is érdemes legyen „csak úgy” betérni bárikor.

A központvezető nem titkolja, hogy a szívéhez legközelebb az etnozenék, és az etno alapján létrejövő különböző kísérletek, a jazz, a világzene állnak, de mint mondta a programot úgy állítják össze, hogy mindenki megtalálja a számára izgalmas eseményeket. Így a komolyzene, jazz, népzene, retro-party, rock és pop éppúgy fellelhető az Almássy téren, mint a színház, az etno muzsika, tánc és még sok minden más.

A szabadidőközpont összesen nagyjából 6 millió forintos fenntartási költségét a jegybevételekből és a büfé forgalmából kell előteremteni, egyéb támogatási forrásokhoz nem jutnak. Mint Fabinyi András elmondta, nem célja, hogy profitot termeljen a központ, ha netán többletbevételt érnének el, vagy nyernének pályázaton, akkor azt a műsorok színvonalának emelésére fordítanák. Kiemelt cél, hogy a jegyárak ne „szaladjanak el”, nagyjából 1000 forint körül maradjanak. Így is decemberre rentábilissá tehető a régi-új központ működtetése.

Annál is inkább, mert a közeljövőben több nagy durranásra készül az Almássy. November 11-én a Makám és a Barbaro ad közös koncertet, de itt rendezik meg a Balkán hangja fesztivált, Kozma Orsi, Dresh Mihály, a Kampec Dolores, a Sziámi, a Besh o Drom, a United, Roy és Ádám koncertjét. E mellett a központ nyolc művelődésszervezője számos színházi bemutatót, kiállítást, gyerekprogramot rendeznek, folytatódnak a hagyományos táncházak, és a retro-bulik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik