Élet-Stílus

Veszteséges volt a Budapest Film

Elfogadta kedden a fővárosi önkormányzat tulajdonosi bizottsága a Budapest Film Rt. 3,2 millió forintos veszteséget tartalmazó első félévi beszámolóját.

Az önkormányzati tulajdonú cég döntően a mozipiac általános recessziójával indokolta a veszteséget. A társaság már üzleti tervében is számolt a piac szűkülésével, a gazdálkodását befolyásoló kedvezőtlen piaci tendenciák felgyorsulására azonban váratlanul érte őket.

A főpolgármesteri hivatal vállalkozási ügyosztálya által jegyzett előterjesztés szerint az általános mozipiaci recesszióval szemben egyedül a videó-DVD üzletág „vette fel eredményesen a harcot”. A cég mozijait az első félévben mintegy 1,1 millióan látogatták. Ez a szám 9,4 százalékkal alacsonyabb a múlt év hasonló időszakánál.

A társaság beszámolója tartalmazza, hogy a társaság filmforgalmazást végző kft.-je az első félévet a tervezettnél 154 millió forinttal kevesebb bevétellel zárta. A látogatók több mint fele az amerikai, 25 százaléka az európai, 15 százaléka pedig a magyar alkotásokra vett jegyet.

A bruttó átlagos helyárak tekintetében a Mammut mozi továbbra is őrzi árdiktáló szerepét. A beszámoló szerint annak ellenére, hogy itt a legmagasabbak a helyárak, a látogatószám a Westend után a második legkisebb mértékben (11 százalék) csökkent. Rögzíti az anyag azt is, hogy a mozipiacon megjelentek ugyan új forgalmazók, ennek ellenére a Budapest Film látogatószáma csekély mértékben nőtt, jegybevételi részesedése viszont csökkent.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik