Élet-Stílus

Másodszor is mindent vitt a Szállító

Elég ínséges idők járnak a budapesti mozikra, ahol a múlt héten a legnézettebb 10 filmre mindössze 87 ezren voltak kíváncsiak. Ebből is a Szállító második része, több mint a negyedét hozta.

Hetes lista

1. Szállitó 2.
2. Földre szállt boszorkány
3. Vad  Galamb
4. Négy Teso
5. Sziget
6. Fekete víz
7. Tökalasó: Európai turnéForrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Óriási különbség mutatkozik a Luc Besson szárnya alól kikerült pörgős akciófilm és az összes többi produkció között. Míg a Szállító 2-re 26 670-en voltak kíváncsiak, addig a második helyezett Földre szállt boszorkány című romantikus vígjátékra már csak 6 560 néző vett jegyet.

Innen hetes listánk szereplői között már csak pár százas különbségek adódtak. A két hete futó Vad galamb 5864 nézőt hozott, míg a Szállító 2-vel egy időben a múlt héten bemutatott Négy Tesó is csak mindössze 5732-t. Az ötezresek klubjába már csak a Sziget című akció (5452 néző) és a Fekete víz (5221 néző) című horror fért bele. Az augusztus vége óta futó Tökalsó: európai turné 4695-ös nézőszáma csak az utolsó, hetedikhelyre volt elég a 38. héten.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik