Élet-Stílus

Nyugalom a mozikban

Gyomorszorítóan erős film Alföldi Róbert első nagyjátékfilm-rendezése, Bartis Attila A nyugalom című regényének adaptációja. Udvaros Dorottya egészen nagyszerű alakítást nyújt, ha csak az arcára korlátozódna a film, simán elvinné.

A marosvásárhelyi születésű, József Attila-díjas író, Bartis Attila a kilencvenes évek egyik nagy irodalmi felfedezettje. A séta című kisregénye (1995) és A kéklő pára (1998) című elbeszéléskötete után 2001-ben jelent meg A nyugalom című regénye, amelyből két év múlva egy jelentősen átdolgozott színdarabot rendezett Garas Dezső a Nemzeti Színházban Anyám, Kleopátra címmel. Később készült belőle hangoskönyv is, Fekete Ernő, a budapesti Katona József Színház tagjának előadásában.

Udvaros Dorottya egyedül

A két nő: Udvaros Dorottya és Gryllus Dorka

A mostani, ezúttal filmes feldolgozás Garaczi László író és Alföldi Róbert színész-rendező átgondolása alapján készült. Az ezzel a nagyjátékfilmmel debütáló Alföldi újabb bizonyítékát adta művészi rátermettségének, bár mi tagadás, a televíziós „sóbizniszben” eltöltött idő nem egészen hagyta érintetlenül. Néhány jelenetében úgy hőzöng és „mondja a nagyot” (túlbeszél), ahogy a hatásvadász és szenzációhajhász kereskedelmi csatornákon szokás.

Se veled, se nélküled

Pedig a visszafogott egyszerűséggel induló film rögvest a székhez szögez, az anya, Weér Rebeka (Udvaros Dorottya) és fia, Weér Andor (Makranczi Zalán) visszatérő dialógusmotívuma – „Hol voltál, fiam? Dolgom volt, anyám. Képzelem.” – pontosan előrejelzi, mit várhatunk. Már hogy nem a meglepetés hiányát (a kiszámíthatóságot) érezzük, hanem hogy itt egy nagyon különleges, mégis nagyon hétköznapi, „se veled, se nélküled” kapcsolatot fogunk látni.

A „sárguló” színésznő (Udvaros), miután a párt a lánya, Judit (Láng Annamária) disszidálása miatt megalázó módon leparancsolja a pódiumról, bezárkózik otthonába, és csak a fia – gyerekként: Elliott Márk, fiatalemberként: Makranczi – nevelésének él. Pontosabban inkább vegzálásának, ha úgy tetszik, érzelmi terrorizálásának. A tizenöt év bezárkózás közben a fiú szorgalmasan gyártja a nővére nevében a leveleket és az üdvözlőlapokat, egyébként meg írogat – leginkább anyja (és önnön) történetét.

Két nő

Két nő bukkan fel Andor életében, akik megváltoztatják, igyekeznek megváltoztatni a hétköznapjait. Előlép egy Erdélyből áttelepült könyvtáros lány, Eszter (Gryllus Dorka), és szerelmével ki akarja zökkenteni a bizarr monotóniába, anya-fiú viszonyba zárt Andort. S megjelenik Jordán Éva, könyvkiadó-szerkesztő (Hernádi Judit), aki felfigyel a fiatalember tehetségére – és nem mellesleg korábban Andor apjának szeretője is volt.

A kérdés ezek után az, mindezek az emberek miképpen hatnak a fiatal író életére, műveire, hogyan alakítják a kapcsolatát anyjával, akit halálosan gyűlöl, s egyben nem tud meglenni nélküle. De hát végül is mindkettőt (az életét és a tehetségét) neki köszönheti.


És még egy nő: a prostituált

És még egy nő: a prostituált

A Nyugalom minden, csak nem a béke idilli állapotának apoteózisa. Éppen ellenkezőleg. Fojtott és hatalmas energiájú feszültség pulzál mindegyik szereplőben, elképesztő tettekre ragadtatva el őket. Kommunikációjuk – főként – a nyers testiségre korlátozódik, együttléteikben (még ha szerelemtől-érzelmektől átjártak is, elvileg) nincsen semmi szépség, pusztán szükségletkielégítések, brutálisak, gyorsak, kényszeredettek, s közben mindig a legegyszerűbb szavakkal fejezik ki magukat (igen, avval a négybetűssel).

Udvaros egészen nagyszerű alakítást nyújt, ha csak az arcára korlátozódna a film, simán elvinné. De méltó partnere a kecskeméti Katona József Színház ifjú aktora, Makranczi, remek a gyermekkorú Andort játszó Elliott Márk is. Talán egyedül Hernádi Judit játékát éreztük gyengének, de vélhetően nem azért, mert rosszabb, hanem egyszerűen túl sok időt töltött már médiaripacskodással (Heti hetes, Pasik), hogy függetlenítsük magunkat tőle. A maradandóságnak ára van – a hétköznapi megélhetésnek meg költségei, ugyebár.

Nyugalom

színes magyar filmdráma, 2007; 115 perc; Rendező: Alföldi Róbert; Forgatókönyvíró: Bartos Attila A nyugalom című regénye nyomán Garaczi László, Alföldi Róbert; Operatőr: Babos Tamás; Zene: Niccolo Paganini; Producer: Bodzsár István; Szereplők: Udvaros Dorottya (Weér Rebeka), Makranczi Zalán (Weér Andor), Gryllus Dorka (Fehér Eszter), Elliott Márk (a gyerek Andor), Hernádi Judit (Jordán Éva), Láng Annamária (Weér Judit), Kőszegi Ákos (Fenyő elvtárs), Margitai Ági (Martinkovicsné, házmesterné), Gálffi László (mentőorvos), Seress Zoltán (Effenbach), Nagy Mari (kurva), Lázár Kati (Jolika, kocsmárosné), Ujlaki Dénes (taxis);
Mozistart: február 20., Forgalmazó: Hungarotop;
Honlap

Ajánlott videó

Olvasói sztorik