Sport

Nagy Viktor “terrorizálni” fogja a szerbeket

A magyar csapat a szerdai szünnapon Szentendrén, a Vizes Nyolcas Uszodában tréningezett. A waterpolo.hu itt találta meg Nagy Viktort.

“Itt tudunk taktikát gyakorolni, és nem kell attól tartanunk, hogy az ellenfél meglátja, mit csinálunk és esetleg felkészül rá. Úgy edzhetünk, hogy csak magunk vagyunk” – válaszolta a szakportál kérdésére a barecelonai világbajnokság legjobb kapusa.

A spanyol fővárosban Nagy Viktor nem egyszer extázisban védett, egy-egy bravúrt követően jobb kezének mutatóujjával “neeeeem” jelet mutogatott ellenfeleinek. Ezt a formát várjuk tőle most is. Hogy mi kell ehhez?

 

“Ha én védek, akkor mindenképpen “terrorizálni” fogom az ellenfeleket.” Ezt a lelki terrort persze csak akkor tudja Nagy bevetni, ha elkapja a fonalat, amihez pedig komoly előzetes felkészülés kell.

Elemzéseket kapunk az ellenfélről, mert tudnunk kell, ki, hova szeret lőni. Persze még ez sem garancia arra, hogy odaérünk a labdára, de nagyban hozzásegít ahhoz, hogy védeni tudjunk. Ugyanúgy a mezőnyjátékosoknak is fel kell készülniük, mert ők állnak köztünk és a lövők között, és le kell tudniuk blokkolni a lövéseket. Szerbia ellen a győzelem érdekében nyugodtan, higgadtan kell vízilabdáznunk, persze mindemellett kemény és agresszív játékra lesz szükségünk” – jelentette ki a kapus a csütörtök este 20:30-kor kezdődő szerbek elleni csoportrangadó előtt.

Vízilabda-Eb 2016: hatról nyolcra

A budapesti Európa-bajnokságon 12 csapat szállhatott vízbe, de jövőre Belgrádban már 16-nak adatik meg ez a lehetőség.

Ezért a 31. férfitorna 12 résztvevő csapata közül 8 (benne a rendező szerbekkel) kvalifikálja magát a következő, 2016-ban Belgrádban rendezendő Európa-bajnokságra. Így Budapesten az utolsó négy helyen végző csapatnak már selejtezőt kell játszania.

A női tornán résztvevő csapatok száma 8-ról 12-re emelkedik a következő szerbiai Európa-bajnokságon. Budapesten öt csapat kvalifikálhat 2016-ra, hozzájuk csatlakozik automatikusan Szerbia, mint rendező. A Budapesten az utolsó három helyen végző csapatnak és más válogatottaknak kvalifikálniuk kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik