Élet-Stílus

Kiállításokkal csábító nagyvárosok

James Bond-relikviák, egyiptomi, afganisztáni és kínai temetkezési tárgyak, Klimt és Goya, Camille Claudel és Marie Antoinette – többek között ezekkel a tárlatokkal invitálnak idén a jelentősebb európai múzeumok és galériák. Érdemes kihasználni a fapados légitársaságok akcióit akkor is, ha egy kis kultúrára szomjazunk.

Fáraó és ügynök Londonban

Ian Flemming, James Bond figurájának megalkotója az idén ünnepelné 100. születésnapját. Az évforduló alkalmából április 17-én a londoni Hadtörténeti Múzeum egy teljes kiállítást szentel a brit író, újságíró, második világháborús tengerésztiszt és hírszerző életének és munkájának a bemutatására. A Szigorúan bizalmas: Ian Fleming és James Bond című tárlatot 2009. március elejéig kereshetik fel az érdeklődök.

A kiállításon olyan „kultusztárgyak” is felbukkannak, mint Rosa Klebb ügynök rugóskéssel felszerelt cipője (Oroszországból szeretettel című filmből), a kínai testőr Odd Job acélkést rejtő „gyilkoló” keménykalapja (Aranykéz című filmből), Daniel Craig véres inge a Casino Royal című filmből, a Goldfinger golfcipője, illetve Halle Berry bikinije a Halj meg máskor című filmből. A tárlaton láthatóak még Fleming magánlevelei és kéziratai is, mint például az Oroszországból szeretettel című regényhez Isztambulban írt jegyzetei, valamint a regényei alapját képező kémtechnológiai újdonságok.

Aki eddig még nem tekintette meg a kínai terrakotta hadsereget a londoni British Museum-ban, annak április 6-ig még lesz alkalma. A tavaly szeptemberben nyílt, “Az első császár” elnevezésű kiállítás Csin Si Huang-tinek, Kína első uralkodójának állít emléket. A tárlaton, amely lassan megdönti az intézmény történetének látogatottsági rekordját, a legnagyobb érdeklődés a 20 darab, több mint 2000 éves, életnagyságú agyagharcost kíséri. A terrakottakatonákon kívül a kiállításra több mint 120 tárgy érkezett Kínából, hogy bemutassa az ókor világát, így ez a legnagyobb kollekció, amit Peking valaha is kölcsön adott külföldi múzeumnak.

Arcimboldo-, Tutanhamon- és Klimt-kiállítás is várja 2008-ban az érdeklődőket

Arcimboldo-, Tutanhamon- és Klimt-kiállítás is várja 2008-ban az érdeklődőket


Az O2 Centre Tutanhamon-kiállítása keretében 2500-4600 éves kincseket mutat be, valamint több mint 70 olyan tárgyat, amelyet az i.e. XIV. században élt fiatalon elhunyt fáraó sírjánál tártak fel. A tárgyi emlékek mellett a tudományos kutatásban alkalmazott CT-felvételek is szerepelnek a bemutatón: így a fáraó első háromdimenziós képe is megtekinthető. London előtt Tutanhamon kincsei már bemutatkoztak Svájcban, Németországban és az Egyesült Államokban is, a brit főváros után pedig március elejétől Bécs a következő állomás.

Klimttel vár Liverpool

Az idén 800 éves angol nagyváros – amely a norvég Stavanger várossal együtt viseli 2008-ban az Európa kulturális fővárosa címet – május végétől Gustav Klimt-kiállítással is csábítja a turistákat. A látványosan felújított Albert Dokkban található Tate Liverpool Galéria idei fő programja az osztrák festőművész első átfogó brit retrospektív kiállítása. Az osztrák művész legjelentősebb festményei és rajzai kapnak helyet a 3 hónapig tartó kiállításon, amelyen végig követhetjük karrierjét. Klimt mellett a tárlat szervezői a közeli barátjáról és pályatársáról, Josef Hoffmannról sem feledkeztek el, aki nemcsak grafikus, építész és iparművész, hanem az új stílusú bécsi művészeti mozgalom elindítója, és a Wiener Werkstätte vezéregyénisége volt.

A Beatles szülővárosának másik nagy dobása a „Művészet a gőzmozdony korában” címet viselő kiállítás a Walker Galériában. Az áprilisban nyíló kiállítás a XIX-XX. századi európai és észak-amerikai művészet képviselőit vonultatja fel. Az augusztusig megtekinthető tárlat olyan húzónevekkel várja az érdeklődőket, mint Frith, Van Gogh, Monet, Manet és Hopper. A bemutatandó több mint 100 műalkotás (festmény, rajz, linómetszet, fénykép) a vasút előtt fejezi ki a hódolatát, végigkövetve annak fejlődését a XIX. századtól egészen a XX. századi aranykorig. Ez az egyedüli, Európában vendégszereplő kiállítás, amelynek eddig az anyagát a kansasi Nelson-Atkins múzeum kölcsön adta.

Bécs: halottkultusz és expresszionizmus

Az osztrák főváros idén is több jelentős kiállítással várja a látogatókat: Oskar Kokoschka művészetével az Albertina és a Belvedere is foglalkozik majd, míg a Néprajzi Múzeumban Tutanhamoné és a fáraóké lesz a főszerep.

Az osztrák expresszionizmus egyik legjelentősebb képviselőjével, Oskar Kokoschkával nyitja az évet a Belvedere, ahol ezúttal a festő korai munkásságára helyezik a hangsúlyt. A bemutatott alkotások mentén a látogatók pontosan nyomon követhetik, miként vált a jugendstil „álmodozó fiúcskája” a kor „enfant terrible”-jévé. A kiállításon nemcsak Kokoschka első alkotásai láthatók, hanem kiemelt figyelmet fordítanak a kortársak – Klimt, Rodin – hatására, és Kokoschka irodalmi munkásságára is. Az Albertina áprilisban nyíló, „Száműzetés és egy új haza” című tárlatának középpontjában Kokoschka késői munkássága áll. A festő emigrációban töltött éveiről és az új haza kereséséről szóló kiállításával az Albertina tovább folytatja az osztrák művészet legmeghatározóbb alakjairól szóló sorozatát. Az Albertina őszi tárlata Van Gogh utolsó éveinek munkásságára – a párizsi és arlesi évektől a Saint-Rémyben és Auvers-sur-Oise-ben töltött időszak alatt született alkotásokra – összpontosít.

Marie Antoinette, afgán kincsek és Kokoschka is az idei kínálatban

Marie Antoinette, afgán kincsek és Kokoschka is az idei kínálatban

Párizs után februártól a bécsi Kunsthistorisches Museumban látható a gyümölcsökből, zöldségekből, állatokból vagy tárgyakból álló portréiról elhíresült udvari festő, Giuseppe Arcimboldo monográfikus tárlata. A Kunsthistorisches Museum és a National Geographic Society jóvoltából pedig első alkalommal láthatja az osztrák nagyközönség Tutanhamon és a fáraók kincseit Bécsben. A márciusban nyitó nagyszabású kiállításnak a Museum für Völkerkunde ad otthont. A Tutanhamon és a fáraók világa című kiállítás anyagát a Királyok Völgyének sírjaiból, templomokból, uralkodók és a köznép temetkezési helyeiről előkerült leletekből válogatták össze. Így többek között Tutanhamon aranyszandálja, amelyet a múmiája kicsomagolásakor a lábán találtak, az uralkodó mumifikált belső szerveit tartalmazó arannyal és drágakövekkel kirakott kanopusz-edény, illetve a királyt fiatal férfiként ábrázoló, a sírjából származó óriási méretű szobor is megcsodálható a tárlaton.

Afgán kincsek és lefejezett királyné

Április 20-ig látható Amszterdamban a Dam téren emelkedő gót stílusú Újtemplomban (Nieuwe Kerk) a „Rejtett Afganisztán” című kiállítás. A tavaly decemberben nyílt tárlat a zárást követően visszatér az Egyesült Államokba, éppen ezért a ritka kincsek miatt érdemes még kihasználni a hátralévő hónapokat és felkeresni a holland várost. A kiállítási anyagot képező mintegy 250 régészeti leletet 2004-ben fedezték fel a kabuli központi bank pincéjében. A tárgyak ezt követően Európába kerültek, ahol rekonstruálták azokat.

A „fények városa” is izgalmas tárlatokkal készül az idei évre, melynek programjában előkelő szerepet kapnak az ellentmondásosnak ítélt hölgyek, mint például Camille Claudel vagy Marie Antoinette. Áprilistól júliusig a párizsi Rodin múzeumban Camille Claudel több mint 80 – márvány, terrakotta, ónix, bronz és gipsz – szobrában és közel tíz rajzában gyönyörködhetünk. Sőt, nyomon követhetjük művészetét – melyet a korában nem ismertek el, és csak jóval később fedezett fel magának a világ –, és életét a mesterével és szeretőjével, Auguste Rodinnal folytatott levelezéséből is. A kiállítás anyaga, amely köz-, és magángyűjteményekből származik, Madridból érkezik a párizsi tárlatra.

Márciustól két impozáns kiállítás is látogatható a francia fővárosban: a Galeries Nationales du Grand Palais-ban megismerhetjük Marie Antoinette igazi arcát. Közel 300 festmény, szobor, műtárgy keresi arra a választ, hogy milyen is volt valójában a tragikus sorsú francia királyné, aki 14 évesen ment hozzá XVI. Lajoshoz, majd 37 évesen a guillotine által halt meg. Emellett a Petit Palais-ban Francisco José de Goya y Lucientes munkáiból láthatunk egy ízelítőt: a „Los Caprichos” és a „Los Prorerbios” című, rézkarcsorozatából csemegézhetünk. A több mint 280 munkát a madridi Prado adta kölcsön erre az alkalomra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik