Joseph Blatter szerint mindenkit megnyugtatott: megfelelően haladnak Dél-Afrikában a 2010-es vb előkészületeivel.
Ez csak azért érdemel külön említést, mert korábban olyan hírek láttak napvilágot, miszerint a nemzetközi szövetség elégedetlen az előkészületekkel, sőt, még az felmerült, hogy esetleg máshol kerül sor a vb-re. Ugyanakkor ezt az elöljárók azonnal cáfolták.
Elégedett a FIFA elnöke (MTI/EPA)
Joseph Blatter Szerbiában tett kétnapos látogatása során már arról beszélt: minden rendben lesz. „Bízzanak Afrikában és az afrikaiakban. Tudom, hogy képesek megcsinálni azt, amit várunk tőlük. A határidőket tartják, jelenleg négy stadion épül, minden készen lesz a Konföderációs Kupára, amelyre jövőre kerül sor Dél-Afrikában” – idézte Blatter szavait a Beta hírügynökség.