“Ez egy merénylet a szerző ellen, ráadásul akkor, amikor Franciaországban kezdődik a könyvvásár” – szögezte le Kundera. “A dolog nagyon meglepett. Olyasmiről van szó, amit nem vártam, amiről tegnap még nem tudtam, és ami nem történt meg. Azt az embert valóban nem ismertem” – magyarázta a regényíró.
Az 1950-ben történt eset dokumentumait a cseh Nemzeti Emlékezet Intézetének egyik történésze találta meg az egykori Állambiztonsági Hivatal (STB) levéltárában. Az akkor 21 éves színművészeti főiskolai hallgató Kundera tagja volt Csehszlovákia Kommunista Pártjának, s a rendszer elszánt hívének ismerték.
Első, “sztálinista” stílusban írt verseskötete 1953-ban jelent meg; 1963-ban Klement Gottwald-díjat kapott. A hatvanas évek végén korábbi munkásságát elvetette. Az 1967-ben megjelent Tréfa című regénye a II. világháború utáni cseh irodalom egyik oszlopos műve, s több tucatnyi nyelvre – köztük magyarra is – lefordították. Az 1968-as “prágai tavasz” idején tanúsított magatartásáért 1970-ben elveszítette a munkahelyét, kizárták a pártból, s 1975-ben Franciaországba emigrált. Új hazájában már csak franciául ír, de ott is hírnevet és elismerést szerzett magának.
Kundera az 1989-es rendszerváltás után kizárólag csak inkognitóban látogatott Csehországba. Mai életét, sem múltját nem kommentálja, s cseh újságírókkal eddig egyáltalán nem kommunikált. A Respekt kérését, hogy szólaljon meg a most nyilvánosságra került esetben, szintén elutasította. A CTK-nak adott nyilatkozata ezért már önmagában is figyelemre méltó.
Az érintett volt katonai pilótát, Miroslav Dvoráceket ennek alapján letartóztatták, és 22 éves börtönbüntetést kapott, amelyből 14 évet le is ült.