A Bayern München együttese 2006-ban hagyta Jose Roberto da Silva Juniort, közismert nevén Ze Robertót eligazolni. Egy évvel később a bajorok visszahívták a Santosból az apró termetű középpályást, aki az elmúlt szezonban és idén is a csapat egyik legjobbja volt.
Nem csoda, hogy a Bayern vezetősége nemrég megkereste a brazil játékost, hogy meghosszabbítsák a 2009 júniusáig érvényes szerződését. Ze Roberto ugyanakkor jelezte a Süddeutsche Zeitungnak adott interjúban, hogy korai lenne decemberben a részletekről tárgyalni, leghamarabb februárban vagy márciusban dönt a jövőjéről.
A tengerentúlon folytatja? (MTI/EPA)
A brazilt az amerikai focibajnokságban (MLS) szereplő Dallas vezetői már keresték. „Könnyen elképzelhető, hogy a tengerentúlon folytatom, ahol a gyermekeim nemzetközi iskolákban tanulhatnak. Számomra már nem a futball az első, a család prioritást élvez” – mondta az amerikai érdeklődésről Ze Roberto.
Luca Toni esetében pont ellentétesek az előjelek. A 2006-ban világbajnok olasz válogatott tagja korábban számos alkalommal elmondta, hogy Olaszországban szeretné befejezni a pályafutását. A Die Weltnek adott interjúban viszont már nem zárta ki annak a lehetőségét a 31 éves támadó, hogy a bajoroktól vonul vissza.
„Minél több időt töltök Münchenben, annál jobban érzem magam. A kérdésben persze nemcsak én döntők, kérdés, hogy az egyesületnek szüksége van-e rám. Elképzelhető, hogy a szerződésem lejárta után, vagy már hamarabb elküldenek” – nyilatkozta Toni, akinek a kontraktusa 2011-ig szól a Bayernnél. A bajorok nem valószínű, hogy idő előtt elküldenék a hórihorgas támadót. Toninak idén egyelőre nem megy annyira a játék, de a tavalyi szezonban megállíthatatlan (46 meccs, 39 gól) volt.