A magyar válogatott középpályás végig a pályán volt a Köln 2-1-es győzelmével végződött találkozón. A 16. percben még mosolygott, midőn Schlaudraff 20 méterről nagyszerűen tekert a bal alsó sarokba – ezzel 26 percig vezetett a vendégként fellépő Hannover -, később azonban már nem sok örömben volt része.
A hazaiak egy vitatott góllal egalizáltak: egy szöglet után Mohamad középre fejelt labdáját Geromel közvetlen közelről sarokkal terelte a kapuba.
Huszti már csak a gólvonalon túl tisztázott, ugyanakkor szerinte még előtte. Ebből kifolyólag több csapattársával együtt igencsak zokon vette, hogy a bíró megadta a találatot.
Huszti ezúttal csak kapufáig jutott (MTI/EPA)
A Köln a 71. percben a győztes gólt is megszerezte: Wome beadása után Huszti rosszul szabadított fel, Sanou megpattant lövése után pedig a jobb alsóba került a labda. Huszti javíthatta volna hibáját, majdnem egyenlített is, csakhogy szabadrúgásból a felsőlécet találta el, míg onnan a vonalra vágódott a labda.
A végén Fahrenhorst közeli fejesét bravúrral védte Mondragon, így a Köln zsinórban másodszor nyert, és a hatodik helyre kapaszkodott fel, a Hannover maradt a 13. pozícióban.
Bundesliga, 12. forduló:
1. FC Köln-Hannover 96 2-1 (1-1)
Gól: Geromel (42.), Sanou (71.), ill. Schlaudraff (16.)
Kiállítva: Stajner (89., Hannover)
Szombat:
Hamburger SV-Borussia Dortmund, 15:30 ó
VfL Bochum-Werder Bremen, 15:30
VfL Wolfsburg-Energie Cottbus, 15:30
Karlsruhe-Bayer Leverkusen, 15:30
Arminia Bielefeld-Mönchengladbach, 15:30
Vasárnap:
Eintracht Frankfurt-VfB Stuttgart, 17:00
Hertha BSC-1899 Hoffenheim, 17:00
FC Schalke 04-Bayern München, 17:00