Élet-Stílus

Pécs és Eger a világ legjobb városai közt

Pécs második lett, Eger bronzminősítést kapott az élhető városok világversenyének (LivCom Awards) hétfőn, a kínai Tungkuanban (Dongguan) zárult döntőjében.

Az Egységes település díjáért a 75-200 ezer lelkes városok között indult baranyai megyeszékhely az angliai Broadland mögött végzett a második helyen. A 20-75 ezer lélekszámú városok között nevezett Eger nem került az első háromba, de kiváló bemutatkozását bronzminősítéssel jutalmazták – közölte Pánics György, a pécsi önkormányzat szóvivője.

Pécsnek egy, Egernek két pályázata is a legjobbak között volt, a hevesi megyeszékhely az Egységes település díja mellett a 10 ezer fontos ösztöndíjat is szerette volna elnyerni Ráckapu téri borászati parkja kialakítására.

A LivCom Awards versenyt évente, öt népességkategóriában hirdetik meg. Célja, hogy a világ városaiban bátorítsa a legjobb gyakorlatot, újítást és irányítást a fenntartható közösség és az életminőség javítása érdekében. Az idén 280 pályázat érkezett és félszáz város jutott a döntőbe.

A november 6. és 10. között megrendezett finálé résztvevői prezentációkkal mutatkoztak be, és ismertették pályázataikat a környezetvédelmi, valamint tájmenedzselési szakemberekből, urbanistákból álló nemzetközi zsűri előtt. A bírálati szempontok között kiemelten szerepelt a tájfejlesztés, az örökségápolás, a környezetérzékenység, a helyi közösségek fejlesztése, az egészséges életmód és a jövő tudatos tervezése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik