Élet-Stílus

Négy között a vízilabdás lányok

Hollandia legyőzésével az elődöntőbe került a magyar női vízilabda-válogatott a spanyolországi Európa-bajnokságon. Az utolsó negyedben a bírók érthetetlen döntéseket hoztak, de szerencsére ez sem zavarta meg Stieberéket.

A csoportmásodikak és -harmadikak keddi ütközete azt volt hivatott tisztázni, hogy a két négyest megnyerő spanyol, illetve olasz csapat mellett melyik két válogatott lesz még tagja az éremért játszó kvartettnek.

Az első párban a görögök felett 9-7-re diadalmaskodó oroszok örülhettek, utánuk csobbant vízbe a Centro Acuático fedett 50-es medencéjében a magyar és a holland együttes. A találkozó előtt Godova Gábor szövetségi kapitány azt fejtegette, jó, hogy a németalföldi alakulat jutott csapatának, mivel a pekingi olimpián is csoportellenfél lesz, és hasznos már a nyári játékok előtt találkozni velük. “Nincs rejtegetni valónk” – mondta.

Kezdés gyanánt már-már kivédekezte az emberhátrányt a magyar csapat, végül csak gól lett belőle, Szremkó Krisztina azonban centerből azonnal válaszolt (1-1). Aztán – a lehetőségek elpuskázása miatt – hosszú gólszünet következett, míg nem a második nyolc percben Kisteleki Dóra ejtett nagyszerűen, kár, hogy a játékrész közepén egy “bevánszorgó” labdából egyenlített, majd büntetőből vissza is vette a vezetést az ellenfél (2-3).

Elégedett volt a kapitány a lányokkal (MTI)

Elégedett volt a kapitány a lányokkal (MTI)

Valkay Ágnes stílszerűen 5 méteresből egalizált, kevéssel utána pedig Szremkó második pompás találatának örülhetett a magyar tábor (4-3). S még mielőtt a nagyszünetet jelző dudaszó felhangzott volna, Zantleitner Krisztina mutatta meg, hogy ő is tud nagyon szép centergólt lőni (5-3).

A folytatásban mielőtt túlontúl fellelkesülhettek volna a hollandok (4-5), Valkay keze működött hibátlanul, ráadásul kétszer is egymás után (7-4). Gondűzésképpen az 5-7-et követően Györe Anett bombázott a jogos 5 méteresből a bal felső sarokba (8-5), lassan megnyugtatónak tetsző előnyt kovácsolva.

A zárónegyedben azonban a sokáig támadni hagyott németalföldiek csak beerőltettek egy gólt (6-8), majd 8-4-es (!) kiállítási aránynál sokadik előnyüket is értékesítették (7-8), így váratlanul izgalmassá, sőt idegesítővé vált az utolsó egy perc. Szerencsére a kilencedik fórt már elhibázták, Stieber Mercedes pedig – “végig nézve” az órát – az utolsó pillanatokban belőtte az elődöntőt érő gólt is (9-7).

Godova Gábor együttese – a szerdai szünnapot követően – csütörtökön, 19:30-tól a döntőért a házigazda Spanyolország csapatával játszik.

Nyilatkozat

Godova Gábor szövetségi kapitány: “Egy nagyon jó csapatot győztünk le, ami az olimpia szempontjából is igen fontos számunkra, hiszen pekingi csoportellenfélről van szó. Ezért is örültem, hogy a még nem teljes értékű felkészülésünk közepette játszhattunk ki-ki meccset a hollandokkal. Ebből a sikerből erőt meríthetünk a folytatáshoz. A mai volt az eddigi legfontosabb mérkőzésünk az Eb-n, a védekezésünk ugyanolyan jó volt, mint eddig, a támadójátékunk pedig tudatosabbá és hatékonyabbá vált a korábbinál.”

Málaga, Európa-bajnokság, nők, a négy közé jutásért:
Magyarország-Hollandia 9-7 (1-1, 4-2, 3-2, 1-2)
A góldobók: Valkay 3, Szremkó 2, Kisteleki, Zantleitner, Györe, Stieber 1-1, illetve De Bruijn, Van Belkum 2-2, Smit, Guichelaar, Cabout 1-1

A másik meccsen:
Oroszország-Görögország 9-7

Az elődöntőben (csütörtökön):
Magyarország-Spanyolország 19.30 ó
Oroszország-Olaszország 21.00 ó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik