Élet-Stílus

Tour: német szakaszsiker, Cunego bukott

A német Marcus Burghardt nyerte a 95. Tour de France körverseny 18. szakaszát. A Columbia kerekese mögött a spanyol Carlos Barredo és a francia Romain Feillu végzett. Összetettben továbbra is a spanyol Carlos Sastre áll az élen.

A Bourg d’Oisans és Saint-Etienne közötti 197 km-es etapon a várakozásoknak megfelelően korán indult az első támadás, ám a későbbi győztest is magába foglaló hetes csoportot a mezőny a 43. kilométernél utolérte.

Előtte azonban több bukás borzolta a kedélyeket – az olasz Damiano Cunego például a 30. kilométernél akkorát esett, hogy végül a győzteshez képest 20 perccel lemaradva alig teljesítette a limitidőt.

A sérült Cunegót társai kísérték a célig (AP)

A sérült Cunegót társai kísérték a célig (AP)

A mezőny a táv első órája során a Tour leggyorsabb átlagsebességét repesztette (55.7 km/ó), ám később lanyhult a lelkesedés, így Carlos Barredo sikeresen szökött meg – a spanyolhoz a másodszorra próbálkozó Burghardt és Feillu csatlakozott, majd a hármas duóvá fogyatkozott, Feillu ugyanis lemaradt a harmadik kategóriás Col de Parmenie emelkedőn.

Hátul újabb kettős lépett el, a spanyol Mikel Astarloza és a francia Christophe Le Mevel sikeres szökése nyomán négy csoport alakult ki: elől Barredo és Burghardt igyekezett, mögöttük a Feillu-t befogó Astarloza és Le Mevel triója, míg a mezőny mögött a sérült Cunegót segítő ötszemélyes Lampre-kontingens.

St. Etienne-ig nem is változott a felállás. Az élen álló, s egymással látványosan nem bíró kettősből végül a cél előtt ötszáz méterrel sikeresen hajrázó Burghardt lett a befutó, míg a közvetlen üldözők közül Feillu lett a harmadik.

Burghardt végül jó hajrájának köszönhette a sikert (MTI)

Burghardt végül jó hajrájának köszönhette a sikert (MTI)

A fehér trikóért folyó harcban érdekelt cseh Roman Kreuziger ugyan támadást indított, a luxemburgi Andy Schleck viszont vele tartott – s ezzel magabiztosan őrzi a legjobb fiatalnak járó trikót.

A sárgában (összetett) a spanyol Carlos Sastre, a pöttyösben (hegyi pontverseny) az osztrák Bernhard Kohl, míg a zöld trikóban (pontverseny) a spanyol Freire Gomez zárta a napot.

A szakasz során a vámosok megállították, és doppingszereket keresve átkutatták a CSC csapatát erősítő Schleck-fivérek édesapja által vezetett autót, de nem találtak tiltott szert a járműben.

Madridi utcát neveznek el sastrérÓl

A Tour királyetapjának friss győzteséről, Carlos Sastréról utcát neveznének el szülővárosában. A 33 éves Sastre eredményeit így kívánják elismerni Madrid elővárosában, Leganesben – jelentette be a polgármester-helyettes.
“Ő mindannyiunk példaképe. Javasolni fogom, hogy egy teret vagy egy utcát Carlosról nevezzünk el” – mondta Raul Calle.
Annyi mindenesetre már bizonyos, hogy a jelenleg sárga trikót viselő kerékpáros hazatérésére hatalmas ünnepséggel készülnek Leganesben.

95. Tour de France
18. szakasz, Bourg d’Oisans-Saint-Etienne, 197 km:
1. Markus Burghardt (német, Columbia) 4:30:21,
2. Carlos Barredo (spanyol, QuickStep) – azonos idő
3. Romain Feillu (francia, Agritubel) +3:33
4. Christophe Le Mével (francia, Crédit Agricole) – a.i.
5. Mikel Astarloza (spanyol, Euskaltel) +3:35
6. Samuel Dumoulin (francia, Cofidis) +6:39

Az összetettben:
1. Carlos Sastre (spanyol, CSC) 79:16:14
2. Frank Schleck (luxemburgi, CSC) +1:24
3. Bernhard Kohl (osztrák, Gerolsteiner) +1:33
4. Cadel Evans (ausztrál, Silence) +1:34
5. Gyenisz Mencsov (orosz, Rabobank) +2:39
6. Christian Vande Velde (amerikai, Team Garmin) +4:41
7. Alejandro Valverde (spanyol, Caisse d’Epargne) +5:35
8. Samuel Sanchez (spanyol, Euskaltel) +5:52
9. Tadej Valjavec (szlovén, AG2R) +8:10
10. Vlagyimir Jefimkin (orosz, AG2R) +8:24
Pénteken a Roanne és Montlucon közötti 165 km-es etap vár a mezőnyre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik