Élet-Stílus

Áprilisban jön Vuk

A budapesti mozik április 17-től vetítik A kis Vuk című 3D-s animációs filmet. Vukot vadorzók ejtik fogjul, és eladják egy cirkusznak: fia és barátai azonban a segítségére sietnek.

A rajzfilmet forgatókönyvíróként, rendezőként és producerként is jegyző Gát György a távirati irodának korábban azt mondta, hogy A kis Vukot 30 kópiával kezdik el forgalmazni, és nemcsak a fiatalokat, hanem az idősebb korosztályt is meg szeretnék szólítani. Fekete István regényéből, a Vukból az 1980-as évek elején készített rajzfilmet Dargay Attila. A Gát György által vezetett alkotógárda egész estés animációs filmje Vuk fiáról, kis Vukról szól.

A történetben Vuk és családja egy természetvédelmi területen él. Vadorzók törnek az erdőre, megölik kis Vuk édesanyját, apját pedig elkábítják és eladják egy vándorcirkusznak. Kis Vuk az apja és a többi állat kiszabadítására indul a helyi vadőr kerekesszékes fia és nagyothalló kutyája segítségével.

Gát György a múlt év végén úgy nyilatkozott: Dargay Attila a filmjével magasra tette a mércét, a Vuk a magyar filmtörténelem olyan darabja, aminek „megfelelni lehetetlen”, ezért más úton kellett elindulniuk. Kitért arra: az animációs film premierje azért késik, mert technikai problémák miatt „megcsúsztak” a munkálatokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik