A közigazgatási hivatal vezetője, Forgács Imre a lap információját megerősítve elmondta: egy hasonló ügyben az Alkotmánybíróság már kimondta, a közúti közlekedésről szóló törvény szerint csak az autópályák esetében lehet úthasználati díjat kivetni, s azt is csak szakminiszteri rendelet alapján. Úthasználati díj kivetésére tehát az önkormányzatoknak nincs lehetőségük.
Forgács Imre hangsúlyozta, a főváros a tarifát ugyan behajtási díjként nevesíti, de tartalmilag úthasználati díjról van szó. A közút kezelője – ez esetben az önkormányzat – jogszerűen korlátozhatja a járműforgalmat védett övezetek kijelölésével, behajtási tilalommal. Díjat azonban nem szedhet az úthasználatért, illetve a behajtásért.
Tiba Zsolt, Budapest főjegyzője a hír kapcsán úgy reagált, hogy még nem látta a törvényességi észrevételt, így érdemben nem tud nyilatkozni, de általánosságban megjegyezte: a kialakult helyzetről a Fővárosi Közgyűlésnek kell tárgyalnia, amely várhatóan május végén foglalkozhat a kérdéssel.