Kiállítást láthat a Szent István körúton sétáló polgár minden áldott nap anélkül, hogy kibújna a hócsizmájából vagy kigombolná a télikabátját. A Pless és Fox ékszerüzlete, rendkívül eredeti módon, a kirakatban rendezi havi aukciójának tárlatát. A hó elején még csak néhány darabból álló kollekció, az aukciót megelőző héten már gyakran száznál is több tételt vonultat föl, amelyek értéke néhány ezertől néhány százezer forintig terjed.
Ez a legegyszerűbb (és tegyük hozzá: legolcsóbb) mód a művészeti aukciós anyag kiállítására, mégsem vált általánossá, csak néhány könyves cég él ezzel a lehetőséggel. Igaz, bútorokat, de akár festményeket is nehéz lenne elhelyezni mégoly nagy kirakatfelületen is, mint amennyivel például a hazai aukciós életben évtizedeken át egyeduralkodó, és ma is jelentős szerepet betöltő BÁV (Bizományi) rendelkezik.
A BÁV sokáig a MOM Csörsz utcai kultúrházában szervezte mind az aukciókat, mind az aukciót megelőző kiállításokat. A MOM jól bevezetett, a gyűjtők által ismert és elismert helyszínné nőtte ki magát (nem véletlen, hogy a BÁV kivonulása után jól szimatoló régiségkereskedők kezdtek itt rögvest hasonló tevékenységbe). A Bizományi pedig – 1993-at írtunk akkor – Kinizsi utcai székházában megnyitotta saját aukciós és kiállítótermét.
Ez az impozáns terem valóban kiválóan betölti mindkét funkciót, és már-már szűknek is bizonyul. Az évi 10-12 aukciós kiállítás ugyan csak tíz-tíz napon át látható (festmények, szőnyegek, bútorok, ékszerek és így tovább), de ha a berendezést, magát a többnapos aukciót és a bontást, no meg azt is hozzászámítjuk, hogy a január meg a nyári hónapok holt szezonnak számítanak, már alig van szabad nap. Márpedig az árverések számát növelni akarják (például napi aukciókkal), ezért “házon belül” igyekeznek új helyiség(ek)et kialakítani.
Persze ezek az új aukciók nem feltétlenül járnak együtt új kiállításokkal is. A félig-meddig példaképnek is tekinthető tekintélyes bécsi Dorotheum az ilyenek anyagát ki sem állítja: az árverésvezető csak felmutatja, illetve rámutat, és már indulhat is a licit.
A Bizományi aukciós kiállításairól mindenesetre elmondható, hogy egyenletes színvonalon nívósak. Igaz ez elsősorban az ékszerek bemutatására; a festmények esetében a több mint háromszáz darabból álló kollekció rendszerint csak három sorban fér el a falon, s így nem mindig kelti a kívánt egységes hatást. Igaz persze, hogy a látogatók, nézők itt amúgy sem feltétlenül az egész anyagra , csupán egy-egy képre kíváncsiak, ezért a klasszikus tárlatrendezési szabályoknak nem feltétlenül kell érvényesülniük.
Persze van olyan aukciós anyag, amelynek esetében ezek a szabályok – igaz, speciális helyszínen – kiválóan érvényesülhetnek. E sorok írója szervezője-rendezője volt a közeljövőben kalapács alá kerülő Első hiteles másolatok kiállításának az Atrium Hyattben. Itt a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában álló, zsűrizett és hitelesített másolatok a tágas felületen szinte múzeumi hatást keltettek, és előreláthatólag így lesz ez legközelebb a Tavaszi Fesztivál keretében a Semmelweis utcai Magyarok Házában is. Itt a Magyar Nemzeti Galéria anyaga és zsűrije garantálta az egyenletesen magas színvonalat.
Mindenesetre a korábban említett két véglet, a csupán egyetlen területet, az ékszert kiállító Pless és Fox, valamint a szinte “mindenevő” BÁV közötti széles skálán kisebb és nagyobb aukciós kiállítók láthatók, naponta akár három-négy is – elsősorban Budapesten és csak viszonylag ritkán másutt. E kiállítások technikája rendkívül változó, függően attól, hogy bélyegek láthatók vagy képeslapok, netán történeti értékpapírok. Komoly értékeket kínáló könyvaukciók anyaga gyakran egyetlen polcon mutatkozik be és csak kérésre vehető szemügyre a borító vagy egy-egy illusztráció – másutt egyetlen perzsaszőnyeg tölt be egy falat.
A Nagyházi Aukciósház egésznapos állófogadással nyit meg egy kiállítást (kiállítótermük a Bizományiéhoz hasonlóan tágas és impozáns) – az Első Budai Árverezőház aukciós kiállításának zöme egy ebédlőasztalon látható. Mindebből persze messzemenő következtetéseket levonni nem érdemes: az aukciókat elsősorban a tárgyak és nem a kiállítás minősíti.
Aki nagy csatában alulmarad egy megkívánt tárgyért folyó licitben, azt nem vigasztalja a tárgy nívós bemutatása, aki viszont megszerzett magának valamit, az elérte, amit akart. Egy-egy aukciós kiállítás nem múzeum – sajnos-e vagy szerencsére, az nézőpont kérdése.
