A japán ipar legfrissebb adatai a Financial Times szerint azt mutatják, hogy még eltérőek a teljesítmények és bizonytalanok a kilátások.
Annak a majdnem 870 tőzsdén jegyzett vállalatnak, amelyek nyilvánosságra hozták adataikat, az 1996-os adózás előtti eredménye 19 százalékkal nőtt, tehát 1996 a növekedési trend harmadik éve. Szembetűnő azonban a visszalépés az összes jegyzett vállalat 1995-ben elért 23,5 százalékos javulásához képest. A Financial Times becslése szerint a japán belföldi kereslet lassulása miatt az 1997 márciusát megelőző 12 hónapban már csak 9,3 százalékkal javult az eredmény.
Az autógyárak és az elektronikai exportőrök a többieknél sokkal jobban teljesítettek: nyereségük egyharmadával, sőt még nagyobb mértékben emelkedett. A szolgáltatási ágazat eredménye viszont nem egészen 5 százalékkal javult 1996-ban.
Ha megvizsgáljuk, hogy milyen tényezők mozgatják Japán ipari fellendülését, arra is magyarázatot kapunk, hogy ez a fellendülés miért csak az elitcégekre korlátozódik.
Az egyik sajátosság, hogy a termelőkapacitást a gyorsabban növekvő ázsiai piacok közelébe helyezik át. Így – Japánnak mint nehézipari bázisnak a hosszú távú hanyatlására reagálva – a nagyobb és gazdagabb japán vállalatok javították saját versenyképességüket. A külkereskedelmi és ipari minisztérium (MITI) szerint a külföldi gyáripari termelés összességében megkétszereződött az elmúlt évtizedben, s aránya elérte a 10 százalékot, a külföldi leányvállalattal rendelkező japán cégek esetében pedig a 25 százalékot.
Ez törvényszerűen előnyös az elvándorlók és hátrányos a maradók számára. Több ezer hazai alvállalkozó vesztette el legnagyobb megrendelőit, hiszen a “nagyokat” kevesen követhetik külföldre. Ennek, valamint a beszállítói árak nyomottságának következtében korábban elképzelhetetlen mennyiségű kis és közepes vállalkozás ment csődbe. Az elmúlt 20 hónap mindegyikében több mint ezer cég kényszerült lehúzni a rolót.
Minden vállalkozás lejjebb szorítja a költségeit. Ez, bár hosszú távon előnyös, rövid távon lassítja a belföldi gazdaság talpraállását. A leggyakoribb módszer az újonnan felveendő dolgozók számának csökkentése és a korkedvezményes nyugdíj ösztönzése. Ily módon mind a termelő, mind a szolgáltató vállalatoknak sikerült fix költségeik éves növekedését a négy évvel ezelőtti 10 százalékról nullára redukálni. Mivel Japánban a létszámleépítés még mindig társadalmi tabu, radikálisabb lépések nem történtek. A szerkezetváltás azonban így is eléggé mélyreható volt ahhoz, hogy növekedjék a munkanélküliség. A 3,3 százalékos ráta nemzetközi mércével mérve alacsony, de elég magas ahhoz, hogy a lakossági fogyasztást visszavesse.
Az ipari fellendülés többi tényezője a kormánynak és a japán jegybanknak köszönhető – és mindegyik csak átmeneti. Először: több mint egy éve különösen alacsony kamat mellett juthatnak hitelhez a cégek, hiszen a Bank of Japan 1995 szeptemberében 0,5 százalékra vitte le a hivatalos diszkontrátát, amire fejlett gazdaságban emberemlékezet óta nem volt példa. Az olcsó hitelfelvétel azonban nem lesz hosszú életű. Amint a Bank of Japan megbizonyosodik arról, hogy a gazdasági fellendülés önmagát is fenn tudja tartani (valószínűleg az év közepén), felemeli majd a kamatlábakat. A másik átmeneti lökést az a kormányprogram adta, amely hatalmas összegeket irányzott elő közmunkákra. Elsősorban az építőipari vállalatok és az acélgyárak látták hasznát a programnak.
Hogyan hat mindez Japán ipari versenyképességére? Az előrelépés lenyűgöző – de csak az elit körében. A kormány gazdasági tervhivatalának felmérése szerint a legnagyobb exportőrök majdnem 90 százaléka állítja, hogy 100-120 jenes dollárárfolyam alatt nyereségesen termel. (Két évvel ezelőtt ilyen árfolyam mellett csak a cégek fele bízott a túlélésben.) Az árfolyam jelenleg 124 jen. Ennél is figyelemre méltóbb a vállalatok 23 százalékának az az állítása, hogy 100 jenes árfolyamnál nullszaldósak; régebben ez az élet és a halál közötti határvonalnak számított. 1994-ben csak 0,5 százalékuk hitte, hogy ilyen dollárárfolyam mellett nyereséges maradhat. (1995-ben 80 jenes dollárárfolyamra is volt példa.)
A hazai piacra termelő és a szolgáltató vállalatok – amelyek közül igen kevesen exportálnak – is csökkentették költségeiket. Annak is mutatkoznak a jelei, hogy a fokozatos gazdasági dereguláció segítségével a szolgáltató ágazatokban emelkedik a termelékenység. A japán szolgáltató ágazatok újjáéledésének bizonyítéka lehet az újonnan alakuló kisvállalkozások nagy száma, amelyek tevékenysége a szoftverértékesítéstől a menedzsment-tréningig és a lakástakarításig igen széles skálán mozog.
Ennek következtében csökken a gyáripari termelő ágazatok fontossága: harminc évvel ezelőtt ezek még majdnem 40 százalékát adták a GDP-nek, jelenleg csak mintegy 26 százalékát. Óriási tehát a változás – de a japán gazdaság még ma is sokkal jobban függ a gyáripari termelő ágazatoktól, mint a világ öt legfejlettebb ipari országa.
