Az összes hazai bank együttes adózás előtti eredménye 1996-ban elérte a 84,5 milliárd forintot; adóval csökkentve ez 68 milliárd forint körül volt. Az adózás előtti eredmény és a mérlegfőösszeg hányadosából számított banki mutató az 1995-ös 1,3 százalékról 1996-ra 1,9 százalékra emelkedett, míg az adózott eredmény és az átlagos jegyzett tőke adta mutató egy év alatt 14,7 százalékpontos növekedést jelez. A bankok által alkalmazott átlagos kamatrés tavaly 3,95 százalék volt, szemben a tavalyelőtti 4,69 százalékkal. A bankszektor tőkemegfelelési mutatója – a Bankszövetség adatai szerint – 1996-ban 15,3 százalék volt, szemben az 1995-ös 17,7 százalékkal (a törvényi előírás 8 százalék). Mindezekkel párhuzamosan a bankok lakossági betétei tavaly összességében 1288 milliárd, míg a vállalkozói betétek 790 milliárd forintra rúgtak. A lakossági hitelek ugyanekkor 172 milliárd, a vállalkozói hitelek 1242 milliárd forintot tettek ki. A bankok portfóliójában a kétes követelések aránya 1,2, a rosszaké 2,8 százalék volt. (Ugyanez a két mutató 1995-ben 2,5, illetve 4,9 százalékon állt.) A bankokban dolgozók száma 1995-ről ’96-ra 35 834-ről 33 267 főre csökkent, a takarékszövetkezetekben dolgozóké ellenben 7 093-ról 7 197 főre gyarapodott.
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 18:57 Szalay-Bobrovniczky: Megdupláztuk az ország keleti felébe telepített helikopteres képességet
- 18:54 Mindenki elolvad Punchtól, kivéve Sebestyén Balázst: „Nekem ez nem cuki”
- 18:41 Navarcsics Tibor elárulta: a választásokig már nem tárgyalnak Brüsszellel a befagyasztott uniós pénzekről
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 18:02 Két nap alatt két családon belüli erőszak miatt intézkedtek a rendőrök Pápán
- 17:50 Élesedik a konfliktus: a Mol felszólította a horvátokat, hogy engedjék át az orosz olajat
- 17:02 Tarjányi Péter: Ez a műveleti szarkavarás az oroszokra jellemző
- 16:58 Beteget jelentett a gödi polgármester a testületi ülés előtt
- 16:57 Csapatnyi pedofíliával gyanúsított férfit fogtak el Szerbiában
- 16:46 Asztalitenisz: nyilvános helyen maszturbált, örökre eltiltották
- 16:18 Hétvégére kicsit megérkezik a tavasz, 17 fok is lehet
- 16:04 Szijjártó: Bekérették a magyar nagykövetség ügyvivőjét az ukrán külügyminisztériumba
- 16:01 Eredeti felállásban, hologramtechnikával ad koncertet az Illés zenekar
- 08:40 Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája
- 07:40 Török Gábor egy Kövér László-idézettel reagált arra, hogy ukrán akcióktól tartva a kormány katonákat vezényel
- 09:39 A gödi akkugyár szállítmányozója Magyar Péternek: Az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 14:58 Lovas Rozi: A Fidesz azt mondja, vagy minket választasz, vagy meggyilkolják a szeretteidet. Ez nonszensz
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 13:42 Hámori Gabriella elvált Juhász Pétertől
- 07:34 A Btk. 338. §-t idézte Orbán Viktornak a Vidéki prókátor
- 07:14 Zelenszkij: Nem lehet gyorsan megjavítani a Barátság kőolajvezetéket
- 07:05 Halle Berry elmondta, mi az, amit többé nem hajlandó megtenni szex közben
- 10:15 Kormányinfó: Az ukránok támadják a Barátság kőolajvezetéket
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
