A szerződő felek szerint hazánkban mindeddig egyedülálló kollektív szerződés született, a megállapodás ugyanis egy egész szektornyi dolgozót, összesen 300 ezer munkavállalót érint. Információink szerint az ügylet hátterében az áll, hogy az Iparszövetséghez tartozó cégek jelentős része bérmunkában dolgozik, így számukra létfontosságú, hogy a megrendeléshez rugalmasan tudjanak alkalmazkodni. A Munka Törvénykönyve azonban a túlmunka maximális mértékének általuk szükségesnek tartott szintjét már több munkaadóra kiterjedő kollektív szerződéshez köti. Ám a szervezet tagjainak eddig nem volt kivel szerződniük, hiszen az ipari szövetkezetekben nem működtek szakszervezetek. Ilyen helyzetben ezeknek a munkaadóknak egy munkaügyi ellenőrzés során ma már jelentős összegű bírságtól kellett tartaniuk. Ezt megakadályozandó, az Iparszövetség sajátos módon maga kezdett tárgyalásokat a szakszervezeti konföderációkkal arról, hogy azok a kollektív szerződés fejében kezdjék meg működésüket az OKISZ-tagoknál. Végül az autonómokkal sikerült megállapodniuk, akik megalakították új tagszakszervezetüket, s az megkezdte a szervezőmunkát az Iparszövetség tagvállalkozásainál, egyszersmind megkötötte a kollektív szerződést az OKISZ-szal. A túlmunka felső határát a felek 300 órában határozták meg. Az érintett munkaadóknál a napi munkaidőnek hat hónap átlagában kell megfelelnie a nyolcórás előírásnak. A munkaadók ezzel szemben vállalták, hogy 200 forinttal növelik a mindenkori minimális bér mértékét, és fél százalékkal nagyobb béremelést ajánlanak az ÉT által javasoltnál.
- 22:21 Szappanos nagy hibája után pont nélkül maradt az Újpest a bajnoki nyitányon
- 21:57 Megszólalt Divinyi Zsombor: nem tölti be az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói posztját és jogi lépéseket tesz Hadházyval szemben
- 21:34 Tarr: 2,5 milliárdnál járhat a visszautalt NKA-támogatások összege
- 21:21 Majka Bohár Dánielnek: Szopjatok le mind
- 21:19 Klopp a német újságíróknak: Ha rászálltok a családomra, távozom
- 21:11 A nap legfontosabb hírei - 2026.07.24.
- 21:03 Inkább szétkalapálják a saját arcukat, csak ne legyenek magányosak
- 20:22 Leclerc kutyájától az összetört Alpine-ig – ilyen volt a pénteki nap a Hungaroringen
- 20:19 Donald Trump vizsgálattal és vámokkal fenyegetőzik az EU-val szemben
- 19:33 Bűnösnek vallotta magát a georgiai fiatal, aki 14 évesen négy embert ölt meg egy iskolai lövöldözésben
- 19:18 Drónokat teszteltek Kijevben, Oroszország csapást mért
- 19:17 LeBron James olyan csapathoz igazolt, amely 43 éve nem volt NBA-bajnok
- 18:02 A Real-meccs miatt halasztja NB I-es rangadóját a Fradi
- 18:56 Ezért nyitották meg a Sió-zsilipet a Balaton alacsony vízállásánál
- 18:01 A Tisza-elit dönti el, ki lesz az államfő?
- 12:17 Kapitány István kirúgta a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatóját
- 21:57 Megszólalt Divinyi Zsombor: nem tölti be az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói posztját és jogi lépéseket tesz Hadházyval szemben
- 21:21 Majka Bohár Dánielnek: Szopjatok le mind
- 12:22 Győrfi Pál: Szomorú vagyok, amiért így ért véget a pályafutásom
- 12:45 MÁV - ledózerolták a „majdnem kész” mini vasútállomást Győrasszonyfán
- 17:30 Nem lesz pártszakadás a Fideszben Németh Zsolt szerint akkor sem, ha Orbán úgy dönt, maradnak az orosz vonalon
- 09:50 Könnyek, buli és eufória – képeken a Pont Ott Parti
- 15:43 A francia kormány inkább elintézi, hogy hitelt kapjon a jobboldal a kampányra, csak ne avatkozzanak be kívülről
- 21:19 Klopp a német újságíróknak: Ha rászálltok a családomra, távozom
- 16:16 A jövő héten visszatér a forróság, újra a 40 fokot közelítjük majd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
