Évről évre megfogalmazódik a kérdés: mennyire tekinthetők hitelesnek az adóbevallások? Mit tehet a hatóság akkor, ha úgy véli, a bevallások nem a valóságnak megfelelően készülnek?
Javasolhatja például a vagyonadó bevezetését vagy az átfogó vagyonosodási vizsgálatot. S jóllehet, mindkettő hatékony módszer az adóalanyok jövedelmi viszonyainak tisztázására és szinte minden esztendőben felvetődik, politikai megfontolásokból eddig nemet mondtak rá az illetékesek.
Pedig az adóhivatal egyre nehezebben tudja nyomon követni az adóalanyok jövedelmi helyzetének változását. Öt évvel ezelőtt 2,2 millió adózó volt – mára ez a szám megduplázódott. Az adóhivatalnokok száma eközben csak harminc százalékkal nőtt (ma mintegy tízezerre tehető). A hivatalnokok számának növelése azonban önmagában nem elég az üdvösséghez, ráadásul a bővítés fizikai és szellemi korlátokba is ütközik. Magyarországon ugyanis nincs intézményesített adószakember-képzés, ezért ma minden egyes újonnan felvett munkatárs betanítása a régiekre ró pluszfeladatot. A fizikai lehetőségekről pedig annyit: már a hivatalnokok asztalhoz ültetése is gond, nem beszélve az egyéb infrastrukturális eszközökkel való ellátásukról.
A jövőre a tizedik életévét betöltő önadózási rendszer nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket: az 1995-ös adóév után például az egyéni vállalkozók az alkalmazottak jövedelmének csupán harminc százalékát vallották be. Mindez akár a kivetéses módszer visszaállítására is ösztönözhetné az adóhivatalt – ám annak működtetéséhez jóval több pénzre és adószakemberre lenne szükség. Az adóalanyoknak tehát jövőre sem kell tartaniuk attól, hogy a jelenleginél gyakrabban találkoznak az őket ellenőrző, a mainál hatékonyabb hivatalnokokkal.
