Vannak-e előzetes adatok az MFB elmúlt évi teljesítményéről?
– Azzal szeretném jellemezni az 1996-os évet, hogy a bank töretlen fejlődést tudhat maga mögött. Az MBFB zökkenőmentesen kialakította az MFB-t, megszervezte bankcsoportját, és január 15-én befejeztük az átalakulást. Ez egyébként rányomta bélyegét az egész esztendőre, hiszen rendkívüli erőfeszítést követelt a munkatársaimtól. Tisztelem kollégáimat, hogy ezt képesek voltak sikeresen lebonyolítani, úgy, hogy eközben a bank is növekedett, tevékenysége kiszélesedett, és az elképzelt 2,5 milliárd helyett 2,75 milliárd forint eredményt értünk el.
Vita volt arról – és azt hiszem ez szükségszerű -, hogy milyen is legyen ez a bank; milyen legyen az MFB viszonya a kormányzathoz, a pénzpiachoz, illetve a körülötte kialakult bankcsoport tagjaihoz. Egy, a médiában is napvilágot látott vélemény szerint az MFB-vel egy protekcionista újabb kis állami pénzelosztó jött létre, vele nem a piaci elvek, mint inkább szubjektív döntések érvényesülnek. Most, amikor már működik a bank, miként értékeli a bankcsoport pozícióját?
– Ez a bank, illetve bankcsoport rendkívül izgalmas kérdéseket vetett fel. Tessék elképzelni, hogy ültünk egy asztalnál, és elgondoltunk valamit tudásunk, szakmai becsületünk, szándékaink szerint. Most már májusban járunk, öt hónapja csináljuk. Volt, amikor úgy gondolkoztunk, hogy a csoport a letéteményese azoknak a törvényi feladatoknak, amelyek ránk hárulnak. Én azt gondolom, ma már világosan látszik, hogy azt a gazdasági modernizációs és élénkítési leckét, amelyet mi kaptunk, a Magyar Fejlesztési Banknak kell megoldania. (Nem véletlen, hogy a törvény sem a bankcsoportot hozta létre, hanem a Magyar Fejlesztési Bankot.) Hogy milyen módon, milyen szervezetben, hogy ehhez mint eszközt használunk-e egy csoportszerű működést, az már inkább taktikai kérdés. Ha előreviszi a törekvéseinket, akkor jó dolog a csoport, ha nem viszi előre, akkor nem jó. Tehát: mi a bankcsoport kiépítését nem célnak tekintjük – és innen kezdve a protekcionizmus kérdése nem kérdés. Azok az elemek tartoznak a csoportba stratégiailag, amelyek a Magyar Fejlesztési Bank tevékenységét segítik; miközben mindazok, amelyek ebből a szempontból másodlagosak, számunkra indifferensek. Persze ma már sok dologban okosabbak vagyunk; látjuk, hogy amit elképzeltünk, úgy működik-e, ahogyan elképzeltük, vagy valamiért nem. Például az igazgatóságunkon evidenciaként merül fel, hogy egy stratégia öleljen fel három évet, de ezt minden évben át kell nézni. Természetes az, hogy a harmadik évre a megelőző harmadik évben rögzített számok esetleg nem is hasonlítanak, hiszen változik az élet.
Ami feladatainkat illeti, ezek nem újak: a törvény meghatározta őket akkor, amikor négy nagyon fontos tevékenységet kiemelt. Az első, amit már említettem, a gazdaság modernizációja és az élénkítésében való részvétel. A második a területfejlesztésben való részvétel, ezen belül konkrétan a regionális fejlesztési hálózat működtetése. A harmadik a külföldi segélyek és egyéb fejlesztési hitelek csatornázása. A negyedik pedig a részvétel a belföldi fejlesztési pénzek kezelésében, csatornázásában. Ez az a négy feladat, amely köré az egész tevékenységünk felépül.
Éppen ezért igaz az az állítás, hogy a bank valóban a gazdaságpolitikát, a gazdasági növekedést meghatározó tényezővé vált.
– Igen, ez a kulcskérdés. Azt gondolom, elég súlyos gazdaságpolitikai tévedés volt az elmúlt években – a gazdasági rendszerváltás utáni időszakban -, hogy az állam nem élt ezzel az eszközzel. Azóta a gazdaság rendeződött; érezhető az élénkülés, ezt pedig egy koncentrált fejlesztési banki tevékenység nélkül nem lehet elősegíteni. Tisztelem a parlamentet, hogy ezt felismerte, és a hitelintézeti törvény keretében létrehozta a Magyar Fejlesztési Bankot. Hogy meddig lesz Magyarországon fejlesztési bank? Nem tudom. Számos nyugati példát látunk arra, hogy egy fejlődési periódus – 8-10 év – után ezek a bankok átalakulnak. De addig ennek a tevékenységnek, annak a tőkeerőnek, amely ma is jelen van például a Magyar Fejlesztési Bankban, működnie kell!
Ön nem kevesebbet mond, mint hogy eldőlt a vita: állami eszközrendszerrel is támogatni kell a preferált gazdasági célokat. A kilencvenes évek elején tartotta magát az a vélemény, hogy az állam vonuljon ki, és teljesen hagyja a piacra a gazdasági struktúrát.
– Én azt gondolom, hogy sem a politikában, sem a gazdaságban nincs helyük az extrémitásoknak. Azok mindig rossz irányba viszik a dolgot. Ugyanez igaz a piac szerepére: ha kizárólag a piacra támaszkodunk – nálunk sok esetben csak kvázi piacról beszélhetünk -, akkor a gazdaság eltorzulhat. Vannak olyan feladatok amelyeket ilyen alapon nem lehet vállalni: például a területfejlesztést, az infrastruktúra fejlesztését. Egyes döntéseink kapcsán, cenzúrabizottsági üléseken is úgy merül fel a kérdés: beletartozik-e a célrendszerbe az adott kérés, vagy sem. Mondok egy konkrét példát. A bizottság elé került egy lízingcég finanszírozása. Maga a cég korrekt. Kiderült azonban, hogy autókat akar finanszírozni – mi erre azt mondtuk, hogy Magyarországon van 42 bank, mi nem akarjuk a piacnak ezt a szeletét. A cél jó, de nem illik a Magyar Fejlesztési Bank hivatásába. Más kérdés, hogy ha ez a cég termelő berendezéseket kívánna lízingelni a vállalkozóknak, abban partnerek lennénk. Tehát mi nem konkurenciát teremtünk a kereskedelmi bankok számára, hanem az eszközeinkkel szeretnénk bővíteni a palettát – amire a többiek nem vállalkoztak.
Ezek az úgynevezett “hosszú pénzek” egyrészt kockázatosak, másrészt ehhez nagyon nagy tőke kell. Honnan van az eszközrendszer, és mi alapján vállalják ezt a kockázatot?
– Már a fejünkhöz vágták egy lapban, hogy a Magyar Fejlesztési Bank lesz az, ahol a magyar adófizetők pénzét majd eltékozolják. Erre felhívtam a főszerkesztőt, aki jó barátom, és azt mondtam neki, hogy mi legfeljebb a német adófizetők pénzét tudnánk eltékozolni, ha már erről van szó. Hiszen egy bank nyilvánvalóan nem a saját alaptőkéjéből hitelez, mert akkor valami nagyon nagy baj van, hanem a külső piacokról felvett eszközöket forgatja és használja. Ilyen hosszú pénzek a forintpiacon ma még természetesen nem léteznek – bár hozzáteszem, talán már ebben az évben megpróbálunk olyan konstrukciókkal kijönni, amelyekkel a “hosszabb” forintforrásokat is bevonhatjuk. De külföldön vannak olyan hosszú pénzek, amelyeket mi a forintpiacon elhelyezünk. Ez az egyik része a dolognak. A másik a tulajdonosi pozíció vállalása. A hitelintézeti törvény kifejezetten diszpreferálja ezt a tevékenységet, kivéve az MFB-t. Számunkra a törvény külön feloldást ad bizonyos, más bankokra vonatkozó korlátok alól, annak érdekében, hogy az MFB rendelkezzen ezzel a fajta mozgástérrel. Hiszen a gazdaság nyilvánvalóan tőkeszegény, és mi nyilvánvalóan nem a multik mellett fogunk tőkerészesedést vállalni, hanem kialakítjuk annak rendszerét, hogy a kis- és középvállalkozók mellé tudjunk állni. Most azon dolgozunk, hogy elkészítsük legújabb konstrukciónkat: tőkerészt vállalunk a magyar magánszemélyek, magánvállalkozások külföldi invesztíciójában. Persze ezt sem automatikusan, hanem minden konkrét ügyet megvizsgálva. Az, hogy mi beszállunk valahova tőketársként, tulajdonostársként, nem azt jelenti, hogy örökre benn akarunk maradni. Előbb-utóbb – körülbelül 3-5 év múlva – szeretnénk jó áron eladni a részesedésünket, és profitot csinálni belőle. Az alapkérdésre visszatérve: én azt gondolom, hogy ez egy külön szakma. Nekem is meg kellett tanulnom, hogy a rövid és a hosszú távú között óriási különbség van, egész más a filozófiája, a biztosítékrendszere, ugyanakkor hosszú pénzek nélkül lehetetlen a gazdasági fejlődés. Egy infrastrukturális beruházást nem lehet egy év alatti hitel-visszafizetéssel megoldani.
Tulajdonképpen erre a filozófiára épül fel az egész bankcsoport. Az MFB ezt a képet modellezi le a saját szervezetén belül is, mint amit például a gazdaságban vállalt?
– Pontosan. Egyszerűen azért, mert az anyabank, a fejlesztési bank tevékenységét rendkívül célirányossá szeretnénk tenni. Egyébként nagyon sokat jelent az, hogy emiatt külön mérhető a profitabilitása is. Gyakorlatilag profitcentrumok alakulnak ki azzal, hogy az egyes, nem közvetlenül a fejlesztési banki léthez kapcsolódó tevékenységeket önálló szervezetbe visszük ki, és közben ezek a vállalkozások piaci szereplőkké is tudnak válni. Tipikusan ilyen a vagyonkezelés. Meg merem kockáztatni: az ÁPV Rt.-t nem számolva, mi vagyunk Magyarország legnagyobb munkáltatója. Mi nem tehetjük meg, hogy “általában” legyünk tulajdonosok: nekünk konkrét, valódi tulajdonosnak kell lennünk, teljes kockázattal, felelősséggel. És abszolúte nyereségérdekeltek vagyunk – de ez sokkal összetettebb dolog, mint mondjuk a hitelkihelyezés. A tulajdonosi viselkedés egészen más, mint a hitelezői. Ezért a vagyonkezelő cégünk, az MBV, amely erre kitűnően felkészült, ezt a tevékenységet végzi; ilyen feladatra a Fejlesztési Bank jelentős munkaerőt nem fog lekötni. Bizonyos döntéseket persze, mint tulajdonos, fenntartunk magunkak, másrészt viszont sok esetben, amikor mi “szállunk be” újabb vállalkozásokba, azokat is kezelésbe adjuk.
Végezetül egy részletkérdés: mi lesz a Konzumbank-Corvinbank üggyel?
– A megoldást majd a bank közgyűlése mondja ki, de úgy gondoljuk, hogy a két bankot össze kell olvasztani.
