Gazdaság

BANKOK AZ INETRNETEN – A Háló hálójában

Brit szakértők szerint három éven belül az európai bankok 80 százaléka teljes körű elektronikus banki szolgáltatást nyújt majd, jóllehet, ma még például a brit lakosság alig 11 százaléka használja csak az Internetet. Amerikai elemzők szerint tavaly az amerikai bankok 9-10 százaléka nyújtott internetes szolgáltatást és a hiedelmekkel ellentétben csak az ezredfordulóra érik majd el azt a szintet, hogy a lakosság 40 százaléka otthon rendelkezzen internetezésre alkalmas számítógéppel és modemmel.

Mindebből arra lehet következtetni, Magyarország lemaradása ezen a téren ma még nem jelentős, a kérdés csak az: vajon a lemaradás a jövőben nő, avagy csökken? Ma Magyarországon gyakorlatilag nem létezik elérhető kimutatás a bankok elektronikus, internetes forgalmáról és mindennek magán az Interneten sincs sok nyoma. A banki homepage-ek, avagy ottlapok – tisztelet a kivételnek – nem arról árulkodnak, hogy bankjaink jelenleg már nagy súlyt helyeznének az internetes banki szolgáltatásokra. A fellelhető oldalakon nem ritkák a kissé idejét múlt adatok, a többhetes, hónapos táblázatok, elemzések és ajánlatok, arról pedig talán egyáltalán nem esik szó, hogyan lehetne érdemi műveleteket végezni a Hálón keresztül.

Ennek ellenére vélhető, hogy a lemaradás nem jelentős, hiszen a helyzet máshol sem sokkal jobb. Elég talán Alan Greenspant idézni, aki úgy vélekedett: az elektronikus banki szolgáltatások területe az USA-ban jelenleg az 1850-es évek amerikai bankrendszerére emlékeztet, azaz arra az időre, amikor még nem létezett a FED (az amerikai jegybank, amelynek ma Greenspan az elnöke) és az amerikai bankrendszert a fejetlenség és a megbízhatatlanság jellemezte a számos csőd és csalás mellett.

Ma Magyarországon az úgynevezett electronic banking természetesen működik és a kulisszák mögött fejlődik is, bár egyelőre nem pontosan dönthető el, melyik bank mit is ért az elektronikus banki szolgáltatások alatt, ráadásul a bankok többsége a fejlesztéseket is üzleti titokként kezeli. Miként így van ez Amerikában is, ahol a FED – tanulva a múltból – már valamilyen központi ellenőrző szerv létrehozását tervezi. Nálunk erről egyelőre nincs szó, de a magyar bankokat jól ismerők szerint ez nem feltétlenül előnyös és a külön-külön végzett, eltérő, de azonos irányú fejlesztések drágábbak is, mintha lenne egy központi kordinátor szerv.

Eközben ma már szinte valamennyi bank nyújt kiemelt ügyfeleinek elektronikus szolgáltatást, a Compuserve, kihelyezett terminálok, vagy egyéb módszerek segítségével és így meglehetősen nagy forgalom zajlik ily módon.

Ez azonban még nem minden: az internetes banki szolgáltatások egyelőre a lakosságot még nem, vagy csak igen szűk körben érik el – és ennek több oka is van. Egyrészt a megcélozható piacot a szakértők még meglehetősen kicsinek tartják, másrészt a bankok számítástechnikai színvonala sem éri még el a kellő szintet. Egyelőre a telefonos szolgáltatások terjednek, köszönhetően többek között annak is, hogy az utóbbi években a telefonhelyzet drasztikusan megváltozott Magyarországon és ma már gyakorlatilag mindenkinek lehet telefonja otthon.

Néhány éve még sokak számára zavaró lehetett volna, ha egy lakossági bank telefonos szolgáltatást hirdet – ma viszont sokan az elektronikus szolgáltatások hirdetéséről vélekednek így, hiszen ezekhez olyan eszközök megléte a feltétel, amelyek több százezer forintba kerülnek. Ez a szemérmesség vélhetően hamarosan a múlté lesz. Ebben közrejátszik az a közelmúltban született jegybanki rendelet is, amely szerint 1998. január 1-jétől a közalkalmazotti szférában kötelező lesz a fizetéseket bankba, avagy ha ez nem megoldható, akkor postára utalni. Ezzel megszűnik a készpénzes kifizetés a munkahelyeken.

Mindez várhatóan elsősorban a lakossági kártyák számának drasztikus növekedésével jár majd, ugyanakkor viszont azok köre is bővülhet, akiket már érdemes az elektronikus banki lehetőségekkel megcélozni. Mellesleg a Hálóról szerzett ismeretek szerint ma az USA-ban a munkáltatók 50 százaléka már elektronikus úton fizet dolgozóinak és a tapasztalatok szerint az utalás mintegy 10-szer hatékonyabb (olcsóbb, gyorsabb) PC-n keresztül elektronikus úton. A bérfizetést tekintve itthon is sokan áttörésre számítanak, és szerintük egyelőre a kifizető és a bankok közötti út a Matáv rEDInet szolgáltatásával lehet a legsimább (lásd erről külön írásunkat.) A rEDInet-hez való csatlakozásról ma a Matáv a lakossági szempontból legjelentősebbnek tartott 10 bankkal tárgyal. Amennyiben sikerrel, akkor nyilván sok kifizető is csatlakozni fog a rendszerhez, és így a készpénz nélküli pénzmozgás meglehetősen leegyeszerűsődhet a kifizető és a bank között.

Az elektronikus kereskedelem és az elektronikus banki szolgáltatások egyik legnagyobb problémáját kétségkívül a biztonság és a hitelesítés kérdése jelenti, de a megoldás talán nem távoli, itthon sem. Már azért sem, mert bankjaink a csak néhány éve megkezdett számítástechnikai fejlesztések révén akár sok olyan lépést ki is hagyhatnak, amelyeket a nyugati bankoknak a korábbi fejlesztések miatt végre kellett hajtaniuk.

Mindenesetre amióta megkezdődött az Internet kereskedelmi felhasználása, óriási változáson esett át a hálózat. Az információcserét, a kapcsolattartás különböző formáit, a levelezést kiegészítette a kereskedelmi célokat szolgáló megoldások egész sora. A lelkesedés azonban hamar alábbhagyott, amikor elterjedt a visszaélések új fajtája: a titkosítás nélküli üzenetekből megszerzett hitelkártyaadatok segítségével a számítógépkalózok ugyanolyan gondtalanul vásároltak, mint a bankkártya tulajdonosa maga.

A kereskedelmi tevékenység visszaszorult, szinte mindenki csak “kirakat”, azaz publikus adatokat tartalmazó WWW-lapok elhelyezésére vállalkozott az Interneten. A megrendelések, a nem publikus árlisták, a raktárkészlettel kapcsolatos adatok, nem beszélve a fizetési tranzakciókról majdnem teljesen eltűntek a hálózatról. A szoftverszállítók első válasza a böngésző programokba beépített titkosítás, az SSL-felület volt. Ez azonban a fizetési tranzakciók szempontjából több nagyon fontos dolgot nem oldott meg: nem azonosítja egyértelműen a partnereket, továbbá nem biztosítja a fizetési és a rendelési adatok integritását, s nem teszi lehetővé azt sem, hogy a résztvevő felek – vásárló, kereskedő, bank – a kereskedelmi tranzakció lebonyolítása során létrejött üzenetből csak az őket megillető részt tudják elolvasni. Probléma továbbá, amely egész Európában gondot okoz, hogy az USA exporttilalma miatt az Atlanti-óceán innenső oldalán csak olyan Internet-böngésző programok forgalmazhatók, melyek viszonylag rövid titkosítási kulcsot tartalmaznak, s ez nem igazán nyújt megfelelő biztonságot.

Az Internet terjedése megállíthatatlannak bizonyult azonban ezen a téren is. Egyre-másra jelentek meg a különböző megoldások, melyek biztonságos fizetési módot kínálnak a kereskedni vágyók számára. A probléma már nem is az, hogy lehet-e, illetve, hogy miképp fizessen a vásárló, hanem egyre inkább az, hogy hol, melyik módszert alkalmazza, hol, s hogyan regisztrálja magát az alkalmazandó módszer igénybevételéhez, hol, s hogyan kapja meg a szükséges szoftvereket. Ez a sokféleség a pénzügyi tranzakciók terén inkább hátrány, mint előny, hisz a felhasználó szívesebben választ egyfajta biztonságos módszert, amelyik nagyon elterjedt és szinte mindenhol használható, mint ezerféle átláthatatlan megoldást.

Az Internet, s az Interneten bonyolított elektronikus kereskedelem mind a VISA és a MasterCard, mind pedig az IBM, a Microsoft és a Netscape számára olyan fontosnak ítélt, a közeljövőt nagymértékben befolyásoló tényezőnek bizonyult, hogy fennállásuk óta talán első ízben közös munkával keresték a megoldást a fenti problémákra, s a konkurenciaharcot félretéve közös szabvány létrehozása mellett döntöttek.

A SET, azaz a “Secure Electronic Transaction” már 1996 őszén elnyerte majdnem végleges formáját. Négy alapvető célt valósít meg. A DES, RSA titkosító algoritmusok segítségével a fizetési tranzakció teljes biztonságban utazhat az Interneten. A kereskedelmi tranzakció lebonyolításában részt vevő felek hitelesítése egyszerű eszközökkel megoldható. A módszer lehetővé teszi egy globális rendszer kialakítását: elvileg egyetlen regisztrálás után a hitelesített fél bármely SET-szabvány szerint üzemelő virtuális áruházban vásárolhat.

Európában eddig csak Dániában bonyolítottak SET-alapon kódolt tranzakciót. Magyarországon az IBM és az Inter-Európa Bank most együtt vezeti be ezt a szolgáltatást a bank ügyfeleinek. Mindazon cégek, akik élnek a lehetőséggel, hetek alatt megjelenhetnek az Interneten, s egy három-négy hónapos projekt végén pedig SET alapon üzemelő kereskedelmi tranzakciókat bonyolíthatnak. Magyarország az Internet-felhasználók számát tekintve most ébredezik. A növekedést elemezve azonban az látszik, hogy igen gyorsan: 1997-re az Internet-használók számának tízszereződését jósolják a szakemberek.

Az internetes szolgáltatások bevezetését egy bank számára az első körben – amíg még maga a verseny nem kényszeríti rá – az indokolhatja, hogy a hozzá szükséges rendszer kiépítése gazdaságosabb, mint egy átfogó fiókhálózat megteremtése, vagy bővítése. Magyarországon az OTP és a Postabank mellett csak a Takarékszövetkezeti Bank rendelkezik igazán jelentős fiókhálózattal. A többi hitelintézet ebből a szempontból hátrányban van és így okkal is titkolhatja, mikor akar megjelenni a lakossági piacon internetes úton – és így nyilván jelentős részt kihasítani a fizetőképes ügyfelek köréből. Az amerikai szakértők egyébként jelenleg az olyan ügyfeleket tekintik banki szempontból ideális internetes célpontnak, akik fiatalabbak 30 évnél és évi jövedelmük meghaladja az 50 ezer dollárt…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik